Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért csinálja ezt velem az Ex? Hogyan állítsam meg? Tényleg ribanc vagyok?
Az Exemmel együtt voltunk közel 3 évig, de igazából már 1,5 év után szakítottunk, utána még együtt voltunk, de valahogy mindketten tudtuk, hogy már nem igazán szeretjük egymást.
Aztán most már fél éve teljesen szakítottunk, írogattunk egymásnak, mert megegyeztünk, hogy barátok maradunk.
Összejöttem egy huszonhatod rangú ismerősével, akivel egyszer-kétszer buliztunk is, de hát akkor még tabu voltam, valahol találkoztunk, sokat beszélgettünk, és bámm mint a villám, utána már minden ment, mint a karikacsapás, és nagyon-nagyon szerelmesek vagyunk.
Az Exemnek elmeséltem, gondoltam, ha már barát, hát akkor csak örül, hogy végre boldog vagyok, persze naív voltam, mert teljesen bepipult, meg akarja verni a mostani Páromat, mert hogy milyen egy hazug szemét, és már akkor is csapta nekem a szelet, mikor együtt voltunk, én meg milyen egy ribanc vagyok, meg segítsek neki öngyilkosnak lenni, mert ez a minimum, amivel tartozom. :(
Ha nem válaszolok akkor is kapom tőle a leveleket, nem akarom törölni, mert mint embert nagyon szeretem, de nagyon kimerít érzelmileg ez az acsarkodás. Hiába válaszolok neki szép szóval, hiába nem válaszolok, csak zaklat folyamatosan, de könyörgöm fél éve nem vagyunk együtt, alig találkoztunk, hetente 1X-2X skypoltunk ennyi...
Tényleg ribanc vagyok? :(
vagy megbeszélitek vagy járjon el a keze a pasidnak...
ez akkor sem járja..
hagyod magad..én te vagy aza bünös ember aki atta alá a lovat..
mi a francért kellett tartanotok a kapcsolatot??
mi a francért kellett elmondanod hogy van valakid???
marhára nem tartoztok már egymásnak semmivel..
Miért lennél r*b*?
Mert fél éve nem vagytok együtt és új kapcsolatod van, lesz?
Semmi nincs közettek már, nincs joga így becsmérelni és alázni téged, ez aztán az igazi barát!
Hagyd a francba, ne válaszolj a leveleire, majdcsak megunja.
Ha meg öngyilkossággal fenyegetőzik válaszold azt hogy tegye meg, nyugodtan...Úgyse fogja! Ez csak érzelmi zsarolás.
Mi lett volna ha együtt vagytok, akkor is fenyegetett volna?
Jobb az ilyen labilis idegzetű energiavámpíroktól megszabadulni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!