Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Létezik ilyen vagy van okom...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Létezik ilyen vagy van okom aggódni?

Figyelt kérdés

A párommal fél éve vagyunk együtt. A munkahelyén egy irodában öten dolgoznak (2 pasi, 3 csaj), nagyon összatartó csapat, barátok is. Így munkaidőn kívül is szoktak találkozni. Észrevettem hogy az egyik lánnyal nagyon jóban van a párom, talán jobban mint a többiekkel. Mikor rákérdeztem azt mondta hogy igen, talán őt érzi magához a legközelebb.

Tegnap este felugrottam hozzá, van kulcsom így nem csöngettem. Pont bent ült a legjobb haverjával a nappaliban, nem hallották akkor még hogy megjöttem. Na és meghallottam hogy pont erről a csajról beszélgetnek. Kiderült hogy mielőtt összejöttünk volna a párom és a csaj egy iszogatós este után kettesben maradtak és csókolóztak. Lett volna több is, de a csaj leállította azzal hogy túl sokat ittak. Ekkor toppantam be persze rögtön elhallgattak.

Számonkértem a barátom hogy ezt miért nem mondta el nekem. Azt mondta pont azért mert csak túlkomplikálnám. Kérdeztem hogy érez-e vmit a csaj után meg hogy mi volt a csók után. Azt mondta hogy megbeszélték a csajjal hogy nagyon bírják egymást emberileg, meg vonzódnak egymáshoz, de a csaj úgy érzi hogy ez nem működne hosszú távon, a párommal biztos szakítanának max fél év után akkor meg minek felrúgni a barátságukat.

Szerintetek ilyen van? Engem ez nagyon megviselt, úgy érzem ha a csaj bármikor meggondolja magát a párom simán ugrik a lehetőségre. Ráadásul együtt dolgoznak egész nap ott lebeg előtte a kísértés. Mit gondoltok könyörgöm vki adjon vmi tanácsot!



2020. okt. 30. 11:36
1 2 3 4 5 6 7 8
 41/71 anonim ***** válasza:
13%

#30 Mondok neked egy egyszerű példát.

Ha ránézel a pasidra és ránézel utána egy clavin klein férfi fehérnemű reklámban feszítő fickóra, akkor komoly képpel azt tudod mondani, hogy a pasid jobb?

Ha beszélgetsz a pasiddal és utána meghallgatsz egy Czeizler Endre vagy Popper Péter vagy Müller Péter beszélgetést komoly képpel azt tudod mondani, hogy a pasid okosabb, intelligensebb, műveltebb?

Ha beszélgetsz a konfliktus kezelésről és utána meghallgatsz ugyanarról a témáról egy Feldmár Andrást komoly képpel ki tudod mondani, hogy a pasidnak ennél jóval magasabb az érzelmi intelligenciája?


Na, ha minden tekintetben van a pasidnál sokkal előrébb valaki, miért olyan hihetetlen, hogy igen nem te vagy ti vagytok a termetés koronái? Van nálatok szebb, intelligensebb, érzelmesebb ember, sőt ez mind egyben is.

Tökéletes tehát a pasid? Aligha.


Miért vagy hát akkor vele? Azért mert vele találkoztál, ő az aki éppen a legszimpatikusabb volt, de nem azért mert ő tökéletes.

2020. okt. 30. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/71 A kérdező kommentje:
Felhívtam a csajt. És jól tettem, mert kiderült még egy-két dolog. Például hogy ez nem az első eset volt, már máskor is megtörtént.
2020. okt. 30. 13:47
 43/71 anonim ***** válasza:
100%

"Ha ránézel a pasidra és ránézel utána egy clavin klein férfi fehérnemű reklámban feszítő fickóra, akkor komoly képpel azt tudod mondani, hogy a pasid jobb?"

Persze. Nem nagyon tetszenek az ilyen tipikus beállított modellpasik.


"Ha beszélgetsz a pasiddal és utána meghallgatsz egy Czeizler Endre vagy Popper Péter vagy Müller Péter beszélgetést komoly képpel azt tudod mondani, hogy a pasid okosabb, intelligensebb, műveltebb?"

Ezen még nem gondolkoztam. A párommal is tudok bármiről beszélgetni, ebben a témában nem érdekel, hogy van "olyanabb" is. Nyilván mindenkinél van okosabb, a páromnál is, nálam is, sőt az általad felsoroltaknál is. De ez nem értem, miért releváns egy kapcsolatban - mármint azon felül, hogy legyen elég intelligens és művelt ahhoz, hogy beszélgethessünk. E szint fölött miért lenne vonzóbb valaki ettől? :)

Ugyanez az EQ-s megjegyzésedre.


"Na, ha minden tekintetben van a pasidnál sokkal előrébb valaki, miért olyan hihetetlen, hogy igen nem te vagy ti vagytok a termetés koronái?"

Bemásolnád, hogy hol neveztem őt a teremtés koronájának? Nyilván nem az, és én se.

De ő SZÁMOMRA tökéletes.


"Van nálatok szebb, intelligensebb, érzelmesebb ember, sőt ez mind egyben is."

Igen, de ettől miért lenne jobb kapcsolatra?


"Tökéletes tehát a pasid? Aligha."

Nekem igen. Neked lehet, hogy nem, de nem is te élsz vele.


"Miért vagy hát akkor vele? Azért mert vele találkoztál, ő az aki éppen a legszimpatikusabb volt, de nem azért mert ő tökéletes."

Nem jönnék össze olyannal, akivel mindenféle bajom van, még akkor se ha a többiekhez képest kevésbé rossz. Azért jöttünk össze, mert ÉN a magam részéről tökéletesnek látom őt.


Nem értem, mi ezen ennyire elfogadhatatlan.

2020. okt. 30. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/71 anonim ***** válasza:
92%
41es, az a baj, hogy te olyan egyszerűen gondolkodsz, mint a faék. Az eq-d a béka segge alatt van.
2020. okt. 30. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/71 anonim ***** válasza:
8%
#44 Köszönöm ezt az erős és tárgyilagos érvet. Így már mindent értek. :D
2020. okt. 30. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/71 anonim ***** válasza:
100%

#45

Én kifejtettem, de arra meg nem reagálsz ezek szerint. :)

További kellemes kesergést akkor. :)

2020. okt. 30. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/71 anonim ***** válasza:
19%

#43 Ezzel azt mondod, hogy te nem vagy hajlandó tudomást venni arról, ha más szebb, okosabb, vagy csak szimplán jobb ember. És nem vagy hajlandó nevén nevezni a helyzetet.

Van egy párhuzamos valóság, amiben van a tökéletes te (mert a pasidnak is nyilván te vagy a tökéletes) és van a tökéletes pasid.

Ez szerintem rosszabbul írja le a valóságot mint az én modellem, tehát rosszabb is használni, konfliktus fog ebből keletkezni. Ha példaként a pasid azt mondja egy film nézése közben, hogy "fu de jó segge van, anyukám". A probléma pedig abból fog adódni, hogy ignoráns vagy erre, nem abból hogy a pasid bunkó.

Abból lesz a probléma, hogy te elhitted, hogy te vagy a tökéletes és ebbe nem fér bele az, hogy valaki - akár egy gazella alakú színésznő- jobb legyen mint te.

2020. okt. 30. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/71 anonim ***** válasza:
0%
#46 reagáltam. :)
2020. okt. 30. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/71 anonim ***** válasza:

#47

Ja, mifelénk nem szokás proliként viselkedni. :D

2020. okt. 30. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/71 anonim ***** válasza:
100%

Nem tiszta ügy.

Ráadásul folyamatosan foglalkoztatja a kolléganője,

hiszen akkor miért mesélne még mindig róla a haverjának.


Kiszállnék a helyedben.

2020. okt. 30. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!