Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
21 éves vagyok, két éve vagyunk együtt, mégis azt érzem korainak érzi az eljegyzést. Tényleg várni kéne még?
A sztori kicsit jobban kifejtve, én 21 éves lány vagyok, barátom 23 éves. Két éve vagyunk együtt, viszont kiskorunk óta ismerjük egymást. Tinédzserkorunk alatt is oda voltunk a másikért, elég lassan forrott ki a kapcsolat dolog.
Tehát kiskorunk óta barátok vagyunk, úgy ismerem mint saját magamat. Már együtt élünk egy közös albérletben és örökbe fogadtunk két kisállatot is.
A kapcsolatunk nagyon jó, semmilyen téren nincs okom panaszra és úgy látom ő is nagyon boldog velem, mert a barátaitól is ezt hallom vissza, hogy mennyit áradozik rólunk. Nem szoktunk veszekedni, ha nézeteltérés van nyugodtan megbeszéljük, minden héten randizunk, tartunk külön programokat is barátokkal, jó a szex minőségre és mennyiségre is, ezen kívül szinte mindenben egyezik az ízlésünk ezáltal két év elteltével is tudunk órákat beszélgetni filmekről, zenékről, politikáról, tudományokról, bármiről. Nagyon jól érzem vele magam.
Viszont a múltkor felmerült a téma, hogy eljegyzés, esküvő. Ő mindig mikor becsiccsent azt szokta mondani, hogy egy nap én leszek a felesége. Megkérdeztem tőle mennyire gondolja ezt komolyan. Azt mondta 100%osan biztos abban, hogy engem akar feleségének. Megkérdeztem, hogy akkor mire vár? Tudja, hogy igent mondanék úgyis. És erre mondta azt, hogy még várna vele pár évet, nem fél, csak korainak tartja, hogy 21 évesen én már menyasszony legyek. :D
Nekem ez fura, hisz mindegy hány évesen húzom fel a gyűrűt, ha vele akarok úgyis lenni. Házasodni nyilván még nem szeretnék, ahhoz több félretett pénz kell, de ha megkérné a kezem végtelenül boldog lennék.
Ti mit gondoltok? Tényleg korai lenne még?
Szerintem semmi értelme a hosszú jegyességnek. Ha megtörténik, rá egy évre meg kéne tartani az esküvőt.
Számomra ez egy szimbólum*, egy következő lépcsőfok a kapcsolatban, az életben, nem kell elkapkodni és elnyújtani sem. Így esetetekben korainak találom.
Más pont úgy gondolja, hogy ezzel fejezik ki a kapcsolatuk komolyságát, akkor is ha évek telnek el a "papírig". (Aki ezt mondta nekem, az végül csúnyán szakított a vőlegényével.)
Neked, nektek mit jelent?
*Szimbóluma egy komoly döntésnek, ígéretnek, elköteleződésnek.
Szerintem rendben van a hosszú jegyesség.
Örülök, hogy én sem hagytam ki az életemből.
Konkrétan hiába végeztem el egyetemet (pedig piacképes szakon voltam), sehol sem tartok az életben 25 éves létremre. Esküvőt valószínűleg nem tudunk tartani belátható időn belül, sőt, nem is tervezek már sokáig élni. Ettől függetlenül örülök, hogy eljegyzési emlékeim vannak, szép pillanat volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!