Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
5 hónap után Ti várnátok tovább?
Az egyik legjobb barátomról van szó. Jóban rosszban együtt vagyunk. Van egy lány neki akit az interneten ismert meg, már több mint 5 hónapja ismerkednek, 4 hónapja minden nap beszélnek telefonon, sokszor órákat. Ám egyetlen egy képet látott még eddig róla, vagyis csak egy fej képet, hiába kért tőle más képeket, egész alakost, vagy amin több látszik...semmit nem kapott. Ő viszont sok képet küldött már a lánynak, magától.
Igen ám, de találkozni sem akar a lány. (állítása szerint még! )
Nem kevés km van köztük egyébként, 300-400km de nem emiatt. A lánynak mindig volt valami kifogása az 5 hónap alatt amire ráfogta hogy "miért nem küld képet" azt mindig hozzá tette hogy ő nem molett. Most épp az az ok, hogy azért nem küld képet, sem alakost sem mást, mert most 2 hónapja valami kezelés alatt áll ami miatt hízni fog, és ezért nem is találkozik még, nem akarja hogy így ismerje meg/lássa Őt, vékonyan. (tudja a barátomról hogy neki inkább a vékonyabb lányok az esetei)
Utóbbi időben minden kis apróságon veszekednek, sértődnek, hullámoznak.
Nagyon rossz látni a barátomon ezt, mivel nagyon kiütközik rajta. Van hogy beszélek hozzá, és mintha ott sem lenne, csak mereng. És mikor kérdem mi a baj, már látom rajta hogy megint veszekedtek. Mondtam már neki, hogy miért nem zárja rövidre vele. Ha nem akar találkozni 5 hónap után sem, sem egy képet küldeni, minek foglalkozik vele egyáltalán?
Nem értem. Szeretnék segíteni neki, belátásra bírni mert szerintem ez nem okés így, de nem is szeretnék beleavatkozni túlságosan. Mit tehetnék?
/a lányt sem értem./
Ti várnátok ennyit a lányra ilyen helyzetben?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!