Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tehetnék, ha alig kívánom a szexet? Más is van így?
Sziasztok.
Nem rég ért véget egy elég hosszú, több éves kapcsolatom.
A kapcsolat elején volt heti több alkalom, de az évek során ez kb heti 1-re csökkent.
Azt hozzátenném, hogy sosem éltünk együtt, és sokszor nem volt kedvem, amikor éppen átjött a párom..
Sosem akartam elutasítani, de volt néhány kudarcélményünk, amikor sajnos evés közben sem jött meg az étvágyam és nem élveztem (el).
JObban vágytam volna egy kis spontaneitásra, de a lehetőségek ezt nem tették lehetővé.
Én szerettem volna már együtt élni, de sajnos nem úgy alakultak a dolgok a párom, azaz az exem miatt..
3 hónapja szakítottunk. Volt 1-2 hét, amikor nagyon kívánós voltam, de azóta ismét hónapok óta semmi, egyátalán nem lenne kedvem szexelni.
Szerintetek ez normális? Huszonéves vagyok.
Nem emiatt szakítottunk, de ő a szakítás után ezt is a fejemhez vágta mint sérelem, hogy én ilyen téren sosem voltam kezdeményező, stb..
De ennek ellenére állítja, hogy eddig velem volt a legjobb a szex.
Az évek alatt többször beszéltünk is erről a dologról. Mondtam neki, hogy nem tesz jót, hogy folymatosan a megfelelési kényszer van bennem, mert ő elvárta mit-hogy csináljak és élvezzek, de sokszor nem sikerült, fejben nem tudtam ott lenni, mert féltem már előre, hogy vajon élvezni fogom-e..
Szerintetek velem van a baj? Vagy normális ez?
Ha együtt éltünk volna, más lett volna a helyzet szerintetek is? Mert szerintem igen.
Kicsit félek, hogy mi van, ha a jövőben másnak is kevés lesz, amit nyújtani tudok. :(
Lehet, olyan valakit kéne találnod, akinek szintén nincs nagy igénye rá.
Bár férfiaknál akinek nincs rá igénye, az meg nem keres. :(
Pl a rendszeres sport előhozza minden emberből a normál szexuális vágyat, lehet, ez segítene.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!