Rajongtam érte, összejöttünk, nincs olyan hatás, mint gondoltam. Más is volt így?

Van egy fiú, akivel egy hónapja jöttem össze, de előtte már fél éve ismertem. Az első pillanattól fogva tetszett nekem, először a külseje fogott meg, aztán már az első este, mikor baráti társasággal együtt voltunk és hallottam, figyeltem ahogy beszélget, viselkedik a barátaival, úgy jöttem haza, hogy nekem pont ilyen fiú kell. Itthon megkerestem iwiwen, utánanéztem minden interneten fellelhető dolognak róla, lementegettem a gépemre a képeit, és egy mondvacsinált indokkal írtam neki, hogy nem tud-e segíteni valami (igazából tök lényegtelen) dologban. Elértem amire számítottam, mert írta hogy msn-en megbeszéljük, és felvett. Onnantól kezdve sokat beszélgettünk msn-en, és nekem egyre inkább bejött és szimpibb lett... Közben elszántan próbáltam találkákat leszervezni vele (nem kettesben, ahhoz túl félénk vagyok, hogy így kezdeményezzek egy fiúnál), csak azért lettem jóba pár haverjával, hogy tudjak vele is találkozni... Kb havonta egyszer jött össze egy találkozó, de mindig társasággal... jól kijöttünk egymással "élőben" (szóval nem msn-en) is, de nem láttam rajta, hogy bejönnék neki, nem tett semmi lépést ilyen irányban, pedig volt olyan, hogy kettesben mentünk egy darabig hazafelé... Én közben egyre inkább belezúgtam, minden nap a képeit nézegettem, folyton az msn-t lestem, hogy mikor jelentkezik már be, aztán vártam, hogy rámírjon, már előre készültem, hogy én mit fogok neki aznap elmesélni stb... A találkozásokat hihetetlenül vártam, már napokkal előtte azon gondolkoztam, hogy vajon hogy csináljam meg a hajam, milyen ruhában legyek, hogy neki tetszek... Közben féltem, hogy összejön valakivel, és ha facebookon írt neki egy lány, már majdnem kétségbeestem... most ezeket azért írom le, hogy lássátok, hogyan éreztem iránta. Fél évig tartott ez, msn-en egyre többet beszéltünk, de mindig csak barátként, és még utalást sem tett rá, hogy ő többet akarna - én meg nem mertem, elkönyveltem, hogy úgyse lesz ebből semmi, főleg, hogy én nem vagyok egy világszépe, ő meg egy jó pasi, aki sok lánynak tetszik.

Végül, egy hónapja, szintén azzal a baráti társasággal találkoztunk, és akkor egy másik terembe félrehívott, hogy valamit mutatni akar... ott elkezdtünk beszélgetni, és hát csók lett belőle, azóta együtt vagyunk. Az a csók varázslatos volt és egyben hihetetlen is, hogy "úristen, végre sikerült!", remegtem meg minden, aztán kézenfogva hazasétáltunk, az volt életem egyik legszebb estéje. Feküdtem otthon az ágyban, és nem akartam elhinni. :)

És pont ez a "baj" most is, egy hónapja járunk (de sajnos közben volt másfél hét, mikor nem tudtunk találkozni, mert elutazott, meg utána 4 napra én is) és én még mindig nem tudom elhinni, hogy a pasim lett. Sőt... mintha azóta kevésbé rajonganék érte...! Ha rámír msn-en, már nem dobban akkorát a szívem, már nem ülök itt akár éjjel 1-ig csak azért, hogy megvárjam hogy hátha feljön még msn-re, a képeit is egyre kevesebbet nézegetem (pedig ugye már közös képeink is vannak), sőt, még kevesebbet is gondolok rá! Ha együtt vagyunk, jól érzem magam, de nincs az a rózsaszín boldogság, annak ellenére, hogy ennyit álmodoztam róla fél évig. A csókjai jók, de (az első estét leszámítva) nem bizsergek bele. Hiányzik, ha nem látom, de nem annyira, mint az elmúlt fél évben.....

Miért van ez? Fél évig vágytam rá, álmodoztam, és most hogy járunk, mégis kicsit üresnek érzem magam, azt hittem, boldogabb leszek vele... Nincs vele semmi baj, aranyos, kedves, jól elvagyunk, nevetünk sokat... de valami mintha hiányozna mégis!

Volt valaki mással ilyen, hogy úgymond plátói szerelemből igazi kapcsolat lett, de mégsem volt olyan jó, mint hittétek? (pedig nem a pasiban csalódok, mert ő pont olyan mint amikor rajongtam érte...)