Sokat veszekszünk a párommal de szeretjük egymást. Most mi legyen?

Normális, ha néha türelmetlenek vagytok egymással szemben: emberek vagyunk, hibázunk, nem mindig hozzuk a legjobb formánkat, erről is szól egy párkapcsolat.

De ha állandóan veszekedtek minden marhaságon, és magát a kapcsolatot kérdőjelezitek meg, akkor az nagyon nem jó. És ezen nem fog változtatni az, hogy összeköltöztök. Ok, alapvetően nem lesztek állandóan együtt, de mi van akkor, ha jön a covid 2. hullám, és megint be leszünk zárva hetekre, hónapokra? Ráadásul együttéléskor még jobban kijönnek az ellentétek, még jobban kijön a másik ember természete.

Ti nem tudtok kommunikálni egymással. Csak a te oldaladat látom, a srácét nem, így nehéz helyes ítéletet mondani, mert valószínűleg te sem vagy vétlen ebben az egészben.

Az egyetlen dolog, ami valóban segíthetne, ha őszintén, normálisan, indulatokat visszafojtva leülnétek beszélni és megpróbálnátok közelíteni egymáshoz. Pl. a spontán program - előre megbeszélt program. Itt feladhat mindenki kicsit, lehet mind a kettő. És nem hiszem el, hogy a csaj barátot nem lehet megbeszélni. Erről nem írtál, nem tudok róla semmit, de itt is lenne egy rakat megoldási lehetőség a veszekedésen és a teljes kapcsolatmegszakításon kívül.

Az pedig, hogy néha utálod, hogy nem tudod elviselni, eléggé a kapcsolat végét jelzi.

Találjátok ki, mit is szeretnétek ebből a kapcsolatból kihozni. Szerintem egyikőtök sem elég érett még egy ennyire komoly kapcsolathoz a leírás alapján. Most kérdés az, hogy megértek-e hozzá egymás mellett, együtt dolgozva, vagy külön történik ez meg.

Eszedbe ne jusson ezzel az emberrel kezdeni. Pár év, és külön fogtok menni.

Abszolút látszik az írásodból, hogy nem illetek egymáshoz.

Kérdező, egyrészt nem mondtad el, hogy máskor milyen a párod. Ha külső szemlélőként olvasod a történetet, egy elkeseredett, boldogtalan embert látsz, aki baromira nem érzi jól magát a kapcsolatban és tehetetlen. Nem emelted ki, miért akarnál vele maradni azon túl, hogy szereted. Pedig ez fontos. És az, hogy néha utálod, egy elég kegyetlen és őszinte mondat, ami nem sok jót sejtet.

Amúgy meg krízishelyzetben ismered meg igazán a másikat. Nem is összeköltözéskor, hanem amikor rátok zúdul az élet minden problémája. Akkor tudod meg igazán, hogy milyen másik, hogyan kezeli a konfliktusait, a veszteségeit, hogyan kezel téged közben, hogyan bánik magával. Ezt sajnos saját tapasztalatból mondhatom neked, mert én is végignéztem apám haldoklását, voltam depressziós más okból is, volt, hogy a párommal mind a ketten borzasztó mélyponton voltunk. Néha türelmetlenek voltunk egymással, néha odaszúrtunk a másiknak, néha nem úgy viselkedtünk, ahogy kellett volna. De mindig le tudtunk ülni megbeszélni, mindig megoldottuk, megtanultuk közösen kezelni a veszteségeket, és hogyan tudunk a legjobban a másik segítségére lenni. Ehhez pedig nagyon őszinte és tudatos kommunikáció kell.

Azért, mert krízis van, a társunk nem szűnik meg a társunk lenni.

Én azt javasoltam, őszintén üljetek le, és próbáljátok rendbehozni. De ezt indulatmentesen kell, úgy, hogy mind a két fél a másikra figyel, amit valójában mondani akar, és nem a saját sértettségükre. Ebben segítenek a párterápiákon is. De ehhez két ember kell. És az, hogy meg akarjátok oldani.