Olyan típusú embereknel ahol a megszokas hianya miatt nem volt valas mikor jottek ra vagy mibol vettek több erőt magukon hogy szakitsanak?

Évekig úgy éltünk, hogy azt mondtam nem olyan rossz ez. Aztán lett egy olyan problémánk amiről a másik beszélni sem volt hajlandó.

Próbáltam kedvesen, szépen ,csúnyán, lazán, viccesen, beszólogatva, hisztizve...Semmi nem működött.

Ez rányomta a bélyegét a házasságunkra.

Egyre jobban zavartuk egymást a puszta jelenlétünkkel.

Próbáltam megoldást találni és mindig csak ígéreteket kaptam.

Aztán eltelt így még vagy két év..és rájöttem hogy egyedül nem lennék ilyen ideges, mert nincs aki visszahúz és újabb problémákat generál.

Sajnáltam. Jó ember. Barátnak, havernak testvérnek kollégának.

Egyszerűen megmondtam, hogy én ezt nem bírom így tovább.

Normális elválás volt.

Bármikor számíthatunk egymásra, ha az élet úgy hozná , de persze nem keresgetjük egymást fölöslegesen. Egyszerűen eljött az a pont, hogy rájöttem, hogy egyedül akarom egyben tartani az egészet,de képtelen vagyok. Nem erőltethetem rá azt amit szeretnék, ha ő nem látja azt magától jónak.

Eléggé ellehetetlenültem ez miatt anyagilag, de most is úgy érzem hogy megérte.

Az az igazság, hogy pár hét alatt megszoktam hogy már nincs itt. Tudod mi a legrosszabb?

Amikor rájöttem, hogy már a szétköltözés előtt évekkel is ugyanilyen egyedül voltam.