Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Összeköltöztünk, először lakunk szülők nélkül, magától nem takarít. Ez változhat még?
Tehát a helyzet az, hogy már több, mint 1 éve együtt vagyunk (én 22L ő 23F), eddig átjárkáltunk egymáshoz, de ideje volt összeköltöznünk. Az anyagiakat úgy beszéltük meg, hogy fele-fele, annak ellenére, hogy jóval többet keresek nála, ő ragaszkodott ehhez.
Az egyetlen probléma, hogy az itthoni munkavégzésben ugyan segít, de csak ha megkérem. Tehát magától nem szokott elmosogatni ha berak valamit a mosogatóba, nem szedi le a ruhákat, nem seper fel ha behozzuk a koszt az ajtón stb. Viszont mikor megkérem szó nélkül kedvesen megcsinálja. Tehát nem lusta, mert akkor könyörögnöm kéne neki, szimplán "figyelmetlen"?
Más területen nem ilyen, mindig hoz nekem meglepit ha boltba megy, bújik, puszilgat, bókol, tehát velem maximálisan figyelmes, ez a takarítós dolog fúrja kicsit az oldalam.
Szeretném neki jelezni, hogy picit odafigyelhetne ezekre, de nem akarok hárpia se lenni. Sokat várok el, vagy ez idővel majd változni fog szerintetek?
Kár lepontozni a #10-est.
Én nem tudnék férfiként tekinteni arra, aki képtelen ellátni magát és rendben tartani a környezetét és nekem kell nevelgetni. Ha nevelni akarok, akkor szülök gyereket vagy szerzek egy kutyát.
Nekem sem kellett otthon házimunkát végeznem (csináltam volna, de anyukám csak jajgatott, bármihez nyúltam, úgyhogy nem csináltam, csak a saját szobámat, meg ha nagy néha valamire megkért, akkor azt). Mégis, mikor különköltöztem, nem okozott problémát felismerni a koszt, a rendetlenséget, ezekre megoldást találni és véghezvinni, mert nem vagyok sem vak, sem hülye, sem béna.
Egyszerűen nem tudom elképzelni, mi játszódik le a fejében annak, aki nem veszi észre a teendőket, meg egy hétig kerülgeti a szárítót. Talán semmmmi? Az nem kicsit kiábrándító.
Mindazonáltal lehet, Kérdező, hogy más elképzeléseitek vannak a háztartás vezetésének rendszeréről. Mondjuk pl. te szeretsz mindent rögtön elmosni, szerinte meg akkor van értelme mosogatni, ha már összegyűlt valamennyi.
Beszéljétek meg a rendszert, mondd el neki, mit szeretnél, meg hogy "amikor látod hogy ki van teregetve, és már szárazak a ruhák, akkor szedd már le légyszi, azzal is előrébb vagyunk". Muszáj leegyeztetni az igényeket, megismerni egymás hozzáállását, és valószínűleg kompromisszumkötésre is szükség lesz. Ez még nem hárpiáskodás. Különben is jobb most megbeszélni nyugodtan, kedvesen, mint megvárni míg besokallsz, aztán idegesen ráförmedsz, hogy "magadtól semmit nem jut eszedbe megcsinálni". A srác hozzáállása ígéretes, szeretne a kedvedben járni, nem hiszem, hogy gondot fog okozni a megbeszélés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!