Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Összeköltöztünk, először lakunk szülők nélkül, magától nem takarít. Ez változhat még?
Tehát a helyzet az, hogy már több, mint 1 éve együtt vagyunk (én 22L ő 23F), eddig átjárkáltunk egymáshoz, de ideje volt összeköltöznünk. Az anyagiakat úgy beszéltük meg, hogy fele-fele, annak ellenére, hogy jóval többet keresek nála, ő ragaszkodott ehhez.
Az egyetlen probléma, hogy az itthoni munkavégzésben ugyan segít, de csak ha megkérem. Tehát magától nem szokott elmosogatni ha berak valamit a mosogatóba, nem szedi le a ruhákat, nem seper fel ha behozzuk a koszt az ajtón stb. Viszont mikor megkérem szó nélkül kedvesen megcsinálja. Tehát nem lusta, mert akkor könyörögnöm kéne neki, szimplán "figyelmetlen"?
Más területen nem ilyen, mindig hoz nekem meglepit ha boltba megy, bújik, puszilgat, bókol, tehát velem maximálisan figyelmes, ez a takarítós dolog fúrja kicsit az oldalam.
Szeretném neki jelezni, hogy picit odafigyelhetne ezekre, de nem akarok hárpia se lenni. Sokat várok el, vagy ez idővel majd változni fog szerintetek?
Egyszerű. Fogsz egy lapot és összeírod a lakás körüli feladatokat. Leültök és mellé írjátok, hogy melyiket ki csinálja. Próbáljátok a feladatok időigényét fele-fele arányban elosztani.
Próbálj olyan feladatokat rábízni, amik nem hátráltatnak, amennyiben nincs megcsiálva.
Az az igazság hogy ezt már tanácsolta barátnőm de annyira gagyinak tartom, hogy ilyen napirendet irogassak... Nekem tök evidens, hogy hazaérek, eszek, elmosogatok. Ha kosz van, felsöprök. Ha kiborul valami, felmosok.
Komolyan ez az egy megoldás van arra, hogy neki is kicsit egyértelműek legyenek ezek a dolgok? :(
Én abban bízom, hogy idővel berögzül neki, elvégre még csak másfél hete lakunk együtt. Otthon neki semmit nem kellett csinálnia, de tényleg, sokat voltam náluk. Ellenben én otthon is takarítottam mindig, mert anyukám sokat dolgozott és rám hárult. Én is nehezen tanultam meg, nekem is mindig cetlikre irogatta ki a napi teendőimet.
Ha mindig te emlékezteted, nem fog neki berögzülni, az fog neki berögzülni, hogy majd Mariska szól, ha kell valamit csinálni.
Mondd meg neki valahogy normálisan, hogy nagy segítség lenne mindkettőtöknek a napi rendtartásban, ha a rövid, pár percet igénylő dolgokat (bögre gyors elöblítése, kiömlő cucc feltakarítása, sár felsöprése) azonnal elvégezné, és akkor nem halmozódna fel a munka későbbre.
Így nem a nyaggatást kapcsolja hozzá a fejében, hanem azt, hogy ezzel segít és azt te értékeled.
Ha nem evidens neki, hogy ha példaul kiborult valami feltakarítja, akkor rá kell "nevelni".
Én egyedül élek és én is szeretek halogatni, viszont a koszt nem szeretem.
Én úgy takarítok mintha bármelyik pillanatban jöhetne anyám vagy egy vendég és így előbb varázsolok tisztaságot a házba meg a kertbe.
Tapasztalatból mondom, hogy ha sokat halogat az ember akkor megtanul együtt élni a kosszal/rendetlenséggel.
22/F
Legközelebb mikor esztek, akkor evés után mondd neki: el kell mosogatni a tányérokat. Gyere, csináljuk együtt. Gyorsan csináljuk meg, akkor nem büdösödik a mosatlan és könnyebb elmosni, ha nem szárad bele az ételmaradék. Ezt minden alkalommal elismétled, egy idő után beivódik. Esetleg ha a szárítón vannak a ruhák már szárazon ezt mondod: megszáradtak a ruhák.Le kell szedni, hogy ne legyen rendetlenség. Aki itthon van hamarabb az csinálja meg. Most gyere és csináljuk együtt, hogy hamarabb kész legyünk.
Szóval ezeket minden alkalommal mondd el neki, egészen addig, míg magától nem látja meg a munkát. Egy idő után megszokja majd.
"Várhatod a csodát de nem értem ha téged is így tanítottak miért nem evidens hogy te is így tanítsd meg őt?"
Mert nem a gyereke, hanem a párja. Majd a gyerekét úgy tanítja, ahogy őt tanították.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!