Fiúk, ti hogyan mutatjátok ki a szereteteteket?

Sziasztok, 25 éves lány vagyok, 2 éve kapcsolatban.

A problémám, hogy úgy érzem mintha 30 éve házasok lennénk és nem a pozitív értelemben.

A barátom érzelmi intelligenciája nagyon alacsony, ezt tudtam amikor megismertem. (14 évvel ezelőtt..) Elvált szülők gyereke, az apjával nőtt fel, ő soha nem ölelte át, soha nem mondta neki, hogy szereti, egyszóval érthető, hogy nehezebben mutatja ki az érzelmeit, ill., hogy nem tudja hogyan kell.

Én a naív fejemmel elhittem, hogy megtaníthatom szeretni és ha én kimutatom neki az érzelmeimet, neki is könnyebb lesz. Tévedtem. 2 év telt el és én már most teljesen kiégtem. Félreértés ne essék, számomra a szeretet nem az, hogy lépten nyomon egymás szájában vagyunk, de köztünk a szexen kívül konkrétan semmi testiség nincs. Pl imádja, ha simogatják filmezés közben, én ezt mindig megtettem. Másfél éven keresztül minden reggel írtam neki egy rövid üzenetet "jó reggelt drágám, legyen szép napod". Ha együtt ébredtünk megpusziltam, reggelit csináltam, ha együtt feküdtünk le átöleltem és jó éjszakát kívántam. Ha Magyarországon jártam (külföldön élünk) mindig megleptem valami aprósággal, túrórudi vagy ilyesmi. Ennek ellenére ő engem sosem simogat, ha rászólok kétszer rámsimít, mint egy kutyára és elfelejti. 2 év alatt egyszer sem kaptam tőle egy jó reggelt üzenetet vagy egy jó éjt puszit. Munkájából adódóan sokat jár külföldre, de még egyszer sem hozott nekem valami kis szuvenírt vagy akár egy képeslapot. Egyszer sem vitt el vacsorázni, de még egy tábla csokival sem lepett meg soha. A születésnapomat két év alatt kétszer felejtette el.

Én nem vagyok egy anyagias, sőt még romantikus nő sem, mégis ez a semmilyenség olyan méreteket ölt, hogy már a szexre sem vagyok képes.

Egyébként jól megvagyunk és tudom, hogy szeret. Sok a közös hobbink, jól élünk, alig-alig szoktunk veszekedni. Kívülről mi vagyunk a tökéletes pár, belül viszont azt érzem, hogy ordítani tudnék, annyira hiányzik a törődés, hogy szeretetet kapjak tőle. Egyszerű ölelést, puszit, egy bókot. Egyszerűen az, hogy a szeretetét ne csak tudjam, érezzem is. Olyan rossz látni, mikor társaságban vagyunk, a barátaink egymás mellé ülnek, fogják egymás kezét, a férfiak kávézás közben átölelik a barátnőjüket. Mikor végzünk és a kocsihoz sétálunk a srácok kinyitják az autót a barátnőjüknek, hogy be tudjanak ülni, hogy ne fázzanak amíg ők beszélgetnek. Én elköszönés után az ajtó mellett várok, addig nem is gondol rá, hogy kinyissa az autót amíg ő be nem akar ülni.

Sokszor megpróbáltam már őszintén beszélni vele erről, semmi nem változik. Egyszerűen nem igényli, hogy ilyen formában szeretetet adjon nekem. Így másfél év után belefáradtam és már én sem teszek érte. Élünk egymás mellett, mint 2 barát.

Férfiak, ti mit gondoltok erről? Valóban ennyire nehéz kimutatni a szereteteteket? Ha kimutatjátok az muszájból teszitek, mert tudjátok, hogy ez nekünk nőknek fontos, vagy mert valóban jól esik kimutatni?

Lányok, ti hogy vagytok ezzel? Voltatok már hasonló helyzetben?

Én most ott tartok, hogy szeretem, viszont minden napom rámegy arra a tehetetlenségre amit érzek. Nem szeretnék 25 évesen egy ilyen érzelmileg 0 kapcsolatban élni, teljesen kiéget. Nem tudom mit tehetnék még. Harcos típus vagyok, de úgy érzem már minden tőlem telhetőt megpróbáltam és nem tudom mit tehetnénk még, hogyan mondhatnám hogy megértse. Már ott tartok, ha megválzotna sem töltene el elégedettséggel, mert tudnám hogy muszájból és nem érzésből teszi. Van egyáltalán olyan nő aki ezzel meg tud elégedni?

Köszönöm, ha normálisan válaszolsz.