Hogy lehet egy párkapcsolatban élő felnőtt férfinek a kutya az első helyen?

Itt a fórumon már több kérdést is olvastam ebben a témában, de kíváncsi vagyok a véleményetekre az én sztorim kapcsán is.

A vőlegényemnek van egy szobacirkája, amit anno ajándékba vett valakinek, aztán a végén ott maradt nála, mert nem akarta elpasszolni. Így telt el kb. 6 év csak a kutyával, majd jöttem én az "életükbe". Mikor odaköltöztem, akkor tapasztaltam, hogy itt nem a pasim a főnök, hanem a kutya! Kb. mindehova beengedte, mindenhova felmehetett. Ha bepisilt a fürdőszobába, az sem volt gond, kimosta a szőnyeget és minden ment tovább. Leárazott sushi-val és hasonlókkal etette, mondván, egy élete van. Úgy kezelte és kezeli, mintha a gyereke lenne, ami abszurd szerintem. Szerencsére elköltöztünk egy nagyobb lakásba, és most én parancsolok a kis dögnek, nem járhat be sehova és kint alszik az előtérben. Ha erősebben rászólok, hogy ugyan menjen már ki a nappaliból, a barátom rosszallását fejezi ki és folyamatos a feszültség köztünk, mert nem bájolgok a kutyájával. Úgy érzem magam, mintha nekik lenne egy évek alatt kialakult kis életük, napi rutin, én meg ebbe bezavarok. Volt olyan, hogy a kutyát levitte sétálni fél órára, de rám már nem jutott ideje ...

Mit tehetnék szakításon kívül? Próbáltam ezerszer beszélni vele, de mindig hatalmas veszekedés a vége.