Ti hogy látjátok a problémát?

Nem az a kérdésem, hogy kinek van igaza, mert nem hiszem, hogy fekete fehér, egyértelnű a kérdés, csak hogy nektek mi az objektív véleményetek a lenti problémáról.

(picit hosszú lesz)

Szóval ....

22 éves vagyok, barátnőm 20. Én Budapest melletti vásrban lakom, ő Budapesten. Már 9 hónapja vagyunk együtt.

3 hete voltam voltam utoljára tömegközlekedéssel Budapesten, amikor a vonatra felszállva teljesen beöltözött mentősök, maszkban és fehér egésztested védőöltözetben jöttek egy kalauzért.

Ezen az egyetemek bezárását követő hét.

Akkor megfogadtam, hogy többet nem használom a tömegközlekedést és ha feljövök Budapestre csak autóval fogom ezt megtenni.

Amit elmondtam barátnőmnek és maximálisan támogadta az ötletet.

Majd még azon a héten 1x felmentem autóval (ami családi autó, sajátom nincs még) ezek után úgy voltam vele, hogy még 1x felmegyek, de utána már ténylegesen elszigetelem magam a külvilágtól.

Főleg Budapesttől, ahol a legtöbb fertőzött van. Meg ekkor antibiotikum kúrán voltam legyengült szervezettel.

Erre is azt mondta a barátnőm, hogy maximálisan megérti.

------------------------------------------------

Végül ez az utolsó találkozás meghiusult, mert édesanyukám már nem adta oda az autót, hogy felmenjek. Amiből itthon rengeteg vita keletkezett és napokig rossz volt a légkör.

Viszont barátnőm rettenetesen kiakadt, amit megértettem, csak a felém sugárott dühét nem, mert konkrétan rám volt egész végig dühös, nem a szituáció miatt szomorú. Úgy hogy én maximálisan megtettem mindent, hogy akkor eltudjam intézni azt a találkozást. Szóval nem értettem mért rám irányúl a döhe.

.... Kb 3 nap veszekedés után sikerült közös pontra jutni. Elmondtam neki hogy amúgy sem találkozunk a vészhelyzet miatt valószínűleg 2 hónapig, így most 2 hónap + fél hét lett és hogy nem olyan óriási dolog.

Ezt követően megbeszéltük hogy túl lépünk a dolgon, mert mindent elmondtunk a másiknak amit akartunk és értelmetlen erről vitatkozni.

------------------------------------------------

Ezek után extra ézékeny lett.

Pl.: Instára kiraktam egy képet, amit direkt nem küldtem el neki, hogy majd mikor meglátja meglepődöttem írjon rám. (mint ahogy én szoktam amikor ő nem szól róla és látom, hogy kirak valami)

Éppen ellenkező hatást váltottam ki. Ebből is napokon át húzódó viták kerekedtek és 1 héttel később is felhozta mint óriási sérelem, hogy nem küldtem el neki előtte a képet.

Leírta, hogy sírt emiatt (más ilyen szintű dolgok miatt is sírt, ami normál esetben soha nem váltották volna ki belőle)

Amikor leírja, hogy sír miatta. Szerintem a legjobb opció, hogy együtt érzek és megpróbálom szép lassan átterelni a figyelmét más dologra és felvidítani.

Na ... amikor ezt csináltam meg hírtelen "tapintatlan" voltam és nem vettem elég komolyan.

...

Egy ilyen dolog után azt mondta, hogy 1 napig hanyagolja a szocial médiát.

Erre leírtam neki, hogy adok neki teret és írjon amikor készen áll újból kommunikálni. (szerintem erre ez a normális válasz)

Másnap meg azon akadt ki, hogy nem kerestem, amikor leírta hogy hanyagolja az online kommunikációs platformokat és engem is....

(ez később fontos lesz)

....

Szóval a legfrissebb dolog, hogy az internetről rendeltem számomra fontos dolgot, amit az a futárszolgálat hozott ki ahol ő dolgozik (az irodában, nem futásként diákmunkásként). Mivel ez nálunk egy belső poén hogy soha sem láttam még a futárszolgálatukat, mert nem a legnagyobb az országban, így ma amikor felhívott a futár, hogy tőlük van és hozza a csomagomat.

Hírtelen megörültem és leírtam neki izgatottan, hogy az ő cégük hozza ki a csomagom és hogy abban a pillanatban realizáltam.

Ez volt a reakciója:

"Ez menő

Mit?

És wow ez fáj"

Majd elmondta, hogy nagyon rosszul esik neki, hogy nem szoltam hamarabb erről, hogy egy olyan emberrel találkoztam egy pillanatra akit ő ismer, és jóval több emberrel találkozik mint ő (a futárról beszl, aki után fertőtleníttem) és utána elkezdett régi vitat témákat felhozni, majd elmondta, hogy megy sírni.

Mindezt egy, amúgy lelkekes ténylegesen jó belsős poénból, anélkül hogy bármi negatívan mondtam volna, vagy semlegeset.

Ezek után megint leírta, hogy ma inkább ne beszélne velem, mert ezek után nem tudna mit mondani nekem.

Én meg megint leírtam, hogy rendben, majd írjon amikor újból készen áll velem kommunikálni. (persze nem ilyen megfogalmazásban) A lényeg, hogy teret adtam neki.

Majd ahogy ezt elolvasta felhívott és kiakadt rám és hogy az utóbbi időben nem találkozunk stb...

Amit részben megértek, de hetekkel ezelőtt amikor megbeszéltük, hogy X idő pont után már nem megyek fel nem csak tömegközlekedéssel, de kocsival sem, amibe beleegyezett és nem úgy hogy én kényszerítettem rá, hanem elmondta, hogy teljesen megérti.

Ilyenkor amikor elkezd sírni, kiakad rám. Mindig a legrosszabbat feltételezi rólam és elmondja, hogy én nem szeretem, nem akarok vele találkozni, nem érdeklem, semmit sem teszek a kapcsolatért stb...

Úgy hogy amúgy találkozásunk első napja óta mivel nagyon tetszett és mára már szeretem is próbálkoztam és most is próbálok a lehető legjobb barát lenni és ezt ő is elismerte eddig és tudatta velem, hogy el feltűnik neki és nagyon jó vagyok.

Most hogy meg egy olyan szituáció van, amit előre megbeszéltünk máris én vagyok a legrosszabb barát és minden apró dolgon kiakad.

Minden egyes beszélgetés (hetente 2-3at kivéve) olyan mintha vissza kéne fognom magamat, mert szó szerint minden mondantomban megkeresi a legrosszabb értelmezést és így többé nem is tudok vicces lenni, még mémeket sem tudok neki küldeni.

Az ilyen kiakadásainál még az én kedvemet is egésznapra, sőt legtöbbször napokra elrontja.

Ilyen helyzetben mi lenne célszerű? Szakítás?

A legrosszabb, hogy az én fejembe fel sem merült, hogy szakítás lenne a vége ennek a 2-3 hónapos szünetnek, egy olyan vészhelyzeti időszak során, ami évszázadonként 1x történik meg...

Akkor is ő kezdte el mondokatni, hogy "ha túl éli a kapcsolatunK" és ehez hasonló vészjósló mondatokat.

Amiket később elmagyarázott, hogy nem attól fél, hogy ő szakít velem, hanem hogy én vele, hogy ebben az időszakban elveszik.

Ennek ellenére pont úgy viselkedik, mint ha ő akarna ellökni.

Már elértem arra pontra, hogy abszolút nem tudok semmit tenni, akármit mondok mindig az a vége, hogy néha veszekedünk vagyis ő velem és utána napokig depis a hangulat, míg nem lesz 1-2 napo amikor kivételesen jó a kedve és lehet vele normálisan társalogni, majd hírtelen megint mérges lesz RÁM és korábbi sérelmeket hoz fel, ami eleve olyan "sérelmek" amikről nem én tehetek, mert a maximálisan mindent megtettem a hatáskörömben Pl.: a kocsi elkérésese történet fentebb.

Azért hogy ebben a pillnatban nem találkozunk a járvány helyzet miatt, azért mert maximálisan kiállok, mert az én döntésem. Amiatt nyugodtan legyen rám dühös, de hogy jelzés nélkül posztolok instára, vagy hogy kommunikálok egy barátommal, akire féltékeny stb...

Ezen a napon is nagyon boldogon, izgatottan kerestem fel, érdeklődő voltam, bizakodó, majd egy "semmi kiakadással" elrontja az egész napomat. Egésszen eddig prodiktív voltam itthon, de most csak egy helyben tudok ülni és azon kattogni, hogy mért akad ki minden apró dolgon és mért én vagyok a hibás minden esetben amikor a legtöbbször közöm sincs a témához.

Bármi vélemény? Hogy tovább? Nekek mi jött le a helyzetről?