Miért csodálkoznak a férfiak, hogy a nőknek nem elég manapság bárki, nem úgy mint "bezzeg régen?"

Nos, mind tudjuk, hogy a 18-19. század előtt jellemzően nem szerelmi házasságok köttettek, hanem vagy a szülők választották a házastársakat vagy ahhoz ment hozzá egy lány muszájból, akihez tudott. Persze, tudjuk, hogy régen is voltak szerelmi házasságok és voltak önkéntes vénlányok is, akik nem kényszerültek rá az anyagiak miatti házasodásra.

Szóval, régen egy férfinak nem sok mindent kellett felmutatnia, elég volt, ha oda tudta költöztetni az anyjához a feleségét és tudott neki enni adni, mert nagy valoszínűséggel úgyis talált olyan lányt, aki kénytelen volt hozzamenni vagy a szülei akaratából, vagy mert senki más nem tartotta volna el, dolgozni meg nem dolgozhatott. Vagy nem olyat, ami tisztességes, es amiből megélt volna.

Így esett, hogy sokszor az alkoholista, életképtelen, erőszakos, igénytelen senkiknek is jutott nő, nem kellett érte semmi különöset tennie.

Manapság viszont, mivel teljesen természetes lett, hogy a nő is végezhet kereső tevékenységet, nincs már rászorulva, hogy olyanhoz menjen, akihez nem akar. Válogathat, mert nem hal éhen. 500 éve max. a férfiak válogathattak.

A lényeg, amire ki akarok lyukadni, hogy a folyton a nők megnött igényei miatt síró ferfiak miért nem veszik észre, hogy sokaknak 100 vagy 1000 éve is csak azért jutott nő, mert azok kiszolgáltatott helyzetben voltak? Es hogy nem az igènyek nőttek meg, csak már nem muszáj bárkivel összejönni szerelem nélkül?