Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egy nő soha se dolgozzon?

Figyelt kérdés

Egyetemisták voltunk, 2 éve fejeztük be. És az oda járó személyeket emeleném ki, akik egy baráti körben vannak velünk (most legyen szó kb 6-7 emberről, lányok, én is az vagyok) Ugye 25 évesek vagyunk, és ezek a lányok nem diplomáztak le, pedig 2 éve vége a sulinak, mind boldog párkapcsolatban élnek, egyikük sem dolgozik, némelyikük a barátjával lakik már. Pasik dolgoznak tudomásom szerint.


Én ehhez képest igyekeztem diplomázni, és munkát keresni (igaz nem jött össze, de sok helyre beadtam, illetve ma már dolgozok)


Ezeket a lányokat meg ha megkérdezem, hogy miért nem dolgoznak, azt mondják ők még nem akarnak, mert nem fejezték be a szakdolit. Na de most amelett simán lehet dolgozni szerintem, de ők nem akarnak, mert ,, egyetemisták" még. És amúgy se értem minek kell így húzni az időt, én is 3-4 hónap alatt írtam meg, nem 2 év.


Barátom erre azt mondta nem örülne, ha én csak otthon ülnék. Ami kicsit rosszul esett. Bár én szerettem volna dolgozni, hogy ne üljek otthon, de ha nem dolgoznék akkor nem kellenék neki? Nem adok neki pénzt se semmi, mielőtt azt hiszi valaki hogy eltartom.


2020. máj. 19. 16:06
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
76%

Ezeket a lányokat tegyük fel, eltartják a faszijuk.

De meddig?

Mi lesz ha kilesznek baszva?

Az lesz, hogy vihetik x évesen a kis gurulós bőröndöt anyuciekhoz.

Se ház, se autó, legtobbnek azer sikerül össze bszni egy gyereket de azt is minek.. Hogy maguk mellett tartsák a faszit. Ezeknek nem való.

Es ott vannak 0ftal, lakás meg minden nélkül.

Meg érte ott hagyni a sulit? Meg érte évekig nem dolgozni?

Nem. Ezekre senki se lesz soha büszke.

De rád igen.

Egyik válaszoló tökéletesen írta. Ne szorulj senkire ha lehet!

2020. máj. 19. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
68%

Én is úgy látom, hogy nincs irigylésre méltó életük.


Néhány év kihagyás és az önéletrajzukban a 0 szakmai tapasztalat, illetve a 0 munkatapasztalat már most gáz 25 évesen. Már most el.... ”elrontották.”


Ezek a kapcsolatok nem tartanak örökké a mai világban, tényleg 1 bőrönddel visszaköltözés lesz a mamahotelbe a jövőjük.


Egyszer el kell kezdeniük majd dolgozni, saját magukat szvatják most.

2020. máj. 19. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
0%
Először leszólod ezeket a lányokat, utána meg irigykedsz rájuk. Én sem szálltam be a taposómalomba huszonpár évesen, sokat csavarogtam, dolgozgattam külföldön nyári szezonban több országban. Engem is sokan megszóltak, mert még nem akartam 8-5-ig egy irodában ücsörögni fiatalon. Aztán mikor már megállapodtam, családot terveztem, lett rendes munkám. Addig meg megtanultam több nyelven, tapasztalatot szereztem, amit később kamatoztatni tudtam. De van olyan barátnőm, aki 5 évig élt az USA-ban, majd 2 évig Olaszországban, majd amint hazaköltözött, lett jó munkája, és fél éven belül párkapcsolata. A pasinak már megvolt mindene, hozzá költözött, azóta a felesége és gyerekük van.
2020. máj. 19. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!