Ilyen esetben csak lépjek le és mondjam, hogy majd jövök?

Ne kínozd magad. A tágabb ismerősi körömben is azt látom, hogy durván 3-ból 2 ember nem tartja be 100%-osan a korlátozást, köztük én sem. A barátnőm is még 19 éves, a szüleivel lakik, de rendszeresen találkozunk és van hogy nem is nálam, hanem elmegyünk sétálni, leülünk egy padra beszélgetni, ilyesmik. Én a családomtól 100 km-re élek, magamat pedig nem féltem, meló szempontjából pedig home office-ban vagyok.

Nem azt mondom, hogy mindenki menjen el állandóan otthonról és nyalogasson meg idegen embereket, de azért ha egy városban éltek és a személyes kockázatot bevállaljátok, akkor lehet találkozni a pároddal, vagy a nagyon szűk (max pár fős) baráti körrel.

24/F

Ha annyira érett felnőtt lennél, belátnád, hogy ez a helyzet nem csak rólad szól. Anyukád nem azért nem enged el, mert rosszat akar neked, hanem mert félt téged, magát, vagy esetleg más idős, beteg ismerőst. Mivel vele élsz, hiába vagy jogilag felnőtt, muszáj figyelembe venned, hogy anyukád nem zsarnokoskodni akar, hanem egy kockázatot kizárni.

Más esetben azt mondanám, hogy nem jogosan szól bele, és nyugodtan találkozz a barátoddal. De mivel most különleges helyzet van, gondolj arra, hogy mit kockáztatnál ezzel, és inkább találjatok más módokat a kapcsolattartásra. Máskor is előfordulhat, hogy néhány hónapig távkapcsolatra kényszerültök. Vedd úgy, mint egy próbát, amit együtt kell kiállnotok. Nem lesz könnyű, de szerencsére csak pár hónapról van szó.