Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért csinálja ezt? (hosszú történet. ) Leginkább férfiak véleménye érdekelne
Amikor megismerkedtünk én elég fiatal voltam (14) ő 5 évvel több. Akkor is kavargattunk, de féltem mellette maradni a korkülönbség miatt. Utána összejöttem egy sráccal 3 évre. Ezalatt ő végig keresett, folytatni akarta. Eközben viszont ő is összejött egy lánnyal, az elején még azt mondta ha akarnék tőle valamit, szemrebbenés nélkül szakítana vele miattam. De végül megszerette. Kb 1,5 évet együtt voltak. Valahogy akárkim volt, ő mindig ott motoszkált a fejemben és arra gondoltam, hogy milyen jó lenne vele.. Ezután most eltelt 2 hónap és mi összejöttünk a kezdetek után 4 évvel. Mindig is nagyon szerettem volna vele lenni, és végre érettnek éreztem magam arra, hogy ez meg is történjen. De nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy én azt vártam. Ő azt mondta, azért szakított a volt barátnőjével mert nem szerette már. Amikor találkozunk 99%ban kedves, figyelmes. Ha találkozunk.. Körülbelül heti kétszer, és amúgysem nagyon keres. Ha én keresem vagy nem ér rá, vagy egyszerűen nem ad választ. Pedig a távolság kb. 0. És úgy gondolom az embernek arra van ideje amire szeretné, hogy legyen. Felhoztam neki a témát, hogyha nem akar velem lenni akkor szakítson de ez a legroszabb amit tehet, ha telibesz*rja a fejem. Erre perze csak annyi volt a válasz, hogy hogyha nem akarna velem lenni, akkor most sem találkoztunk volna. Tudom, hogy az én hozzáállásomon is lenne javítani való, mert nem közeledek felé pl. annyiszor mint ő felém. Ez a múltbéli csalódások miatt van.. De én ezt neki elmondtam, és próbálok túllépni ezen, és bízni benne. De ettől függetlenül szernitem mondjuk alapból a pasinak a "dolga" közeledni és nem a lánynak. Mást nem nagyon tudok felhozni, mert minden másban igyekszem, hogy a lehető legjobban csináljam a dolgokat. Nem tudom mit tegyek, teljesen kétségbe vagyok esve.. Én szeretem őt és nem értem miért csinálja ezt.. Az elején azt hittem, hogy azért ilyen mert régen én voltam szemét vele és nem bízik bennem vagy kicsit visszaakarja adni a dolgot.. De 3hónapja ezt csinálja.. Van tippetek miért teheti ezt? Vagy hogy mit tegyek ez ellen?
Köszi, hogy elolvastátok a regényemet. :D A válaszokat is előre köszönöm. 18/L ő 23/F
4 évig lekoppintottad
lehet már csak azért jött veled össze hogy megszivassod (sz.opasson)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!