Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális, ha mélységesen elítélem, amit a barátnőm csinált? Mit tegyek?
A munkahelyén udvarolt neki egy magas beosztású, 42 éves férfi. Csak udvarolt, bókolt. Egy bulin a barátnőm mattrészeg volt, állni alig tudott, akkor simán úgy járkált, hogy hagyta, hogy a hapek átkarolja, belé kapaszkodott tánc közben pedig engedte, hogy megfogja a fenekét, nem csinált semmit valamint 3 röviditalt is elfogadott tőle, meghívatta magát. Másnap szépen kijózanodott, hétvégén alig beszélt velem, befordult, majd hétfőn rohant a HR-re és beköpte a férfit.
Tudni kell, hogy a férfinak 3 gyereke van, a felesége pedig súlyos beteg, nemrég vették ki a méhét, rengeteget szenvednek, minden feladat a pasira hárul, és szex sincs már régóta.
Amint a barátnőm szólt, egyből előkerült 2 másik lány is, akik szintén jelentették, hogy őket is zaklatta (de egészen addig eszükbe sem jutott szólni).
Végül a fazont kirúgták.
Az információkat a barátnőm egyik kollégájától tudom, aki elég jó haverom. Azt is elmondta, hogy az a másik 2 lány, akik szóltak, szinte mindig rövid szoknyában járnak dolgozni, és erősebben sminkelik is magukat, a visszafogott lányokat pedig semmilyen szexuális kezdeményezés nem érte soha a munkahelyen senkitől.
Hogyan beszéljem meg vele, hogy undorodom attól, amit csinált?
Szakíts vele, ha többre tartod egy vén perverz zaklato jogait, aki kihasznalja a kiszolgaltatott állapotban lévő lányokat, mint a barátnődet.
Az, hogy a férfi felesége milyen állapotban van, nem a barátnőd felelőssége, hanem a férfié, ő pedig úgy gondolta, hogy egy ilyen nehéz élethelyzetben simán megéri neki kockáztatni az állását, hogy részeg lányokat taperolhasson. De ez nem undorító, igaz? Ez nem sértés a baratnoddel, és a férfi feleségével szemben, igaz?
Szakíts.
"A munkahelyén udvarolt neki egy MAGAS BEOSZTÁSÚ..."
Ki gondolta volna.
Nincs mit tenni, olyan nőt nem fogsz találni aki félrészegen ne dőlne neki a magas beosztású, sármos, gazdag, jóképű férfinak. Ahhoz túl ösztönösek.
Mindenesetre lehet kidobnám egy ilyen után.
Nem félig volt részeg, hanem járni sem tudott.
Egyébként pedig másképp látom a dolgot. Ilyen stresszes élethelyzetben, önkéntelen cölibátusban sok férfi követne el h.ülyeséget. Nem érdemli meg, hogy ezért az állását veszítse el.
Tehát jól értem, ha valaki rövid szoknyában jár és erősebben sminkel (szerinted), akkor megérdemli a munkahelyi zaklatást?
Senki nem érdemli meg, a zaklató pedig gondolt volna előtte a családjára, ami az ő gondja, nehogy már még ezt is azok nyakába varrd, akiket megkörnyékezett. Szépen vállalja csak a felelősséget a tetteiért.
Multkor meg az volt a bajod, hogy megeroszakoltak a baratnodet regen, es nem tudsz vele egyutterezni, akkor is a sracot vedted, hogy szegeny, csak igy jutott szexhez xD
A magad beosztasu ferfi nyilvan talal uj munkat, senki nem fogja hivogatni a regi ceget, o azt mondja az allasinterjun, hogy uj kihivasokra vagyik, azert jott el es ennyi.
"Ilyen stresszes élethelyzetben, önkéntelen cölibátusban sok férfi követne el h.ülyeséget. Nem érdemli meg, hogy ezért az állását veszítse el."
Ilyen stresszes élethelyzetben egy normális ember betegre aggódná magát a feleségéért és félretenné a kanosságát, hogy segítse és támogassa az állapotától függően a gyógyulásban vagy a méltósággal való távozásban, nem a miniszoknyás pitsákat hajtaná a munkahelyén.
Ezzel nem tudsz mit tenni, DE a te helyedben elgondolkodnék a jövőtökről, mert téged is ugyan így tönkretehet.
A barátnőd most örül annak, hogy kirúgatta a családos apát?
Valóban zaklatás érte, vagy a buli ideje alatt kölcsönös volt?
El tudod képzelni, hogy egyik napról a másikra veled is rideg, elzárkózó lenne, majd kidobna és követelőzne jogi úton?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!