Hogyan tudnám elfelejteni?

Az én problémám az, hogy az első szerelem túl mélyről fakad a szívemben... Akárhogy próbálom gyökerestől kitépni magamból ismét szárba szökik... Volt egy kollégám, aki egyidős volt velem, és az érdeklődésünk sok ponton keresztezte egymást... Nagyon kedves volt velem, de sose szeretett. Én ellenben csúnyán belehabarodtam. Teltek az évek, és én csak szerettem, mindig megtiszteltetésnek éreztem ha csak vele lehettem, nem kívántam tőle semmit, csak adni akartam. A munkából adódóan rengeteg időt töltöttünk együtt, de azon kívül sose találkoztunk. Ő egy nagyon népszerű férfi volt, sok "vetélytársam" akadt, neki többször volt rövid kapcsolata, de a munkahelyen én voltam a kedvence. És ez elég is volt. Aztán egyszer megszűnt a munkahely,fél év volt már csak, és mindenkinek menni kellett... Nagyon megijedtem. Sokat sírtam, hogy elvesztem, sose lehetek már vele, és egyszer elmondtam neki, hogy szeretem... Nem válaszolt semmit. Semmit. Pár hónap múltán szélnek eresztettek minket... Más városba kellett költöznöm, nagyon magányos voltam itt, nem ismertem senkit. Ilyen körülmények közt feltűnt egy férfi, elkezdett udvarolni, és aki valahogy megszeret engem. Tényleg nagyon szeret, és én is szeretem őt. Összeköltöztünk, de Ő is tudja, hogy valahogy nehezen megy a felejtés... Azt mondta, neki van ideje, kivárja, és csak figyeljem meg, mennyire jó lesz vele. És tényleg. Vár. És szeret... Négy éve élünk együtt... Úgy érzem két férfit szeretek. De tudom, hogy az egyik már csak emlék. A régi kolléga nem keres sosem... Mikor ritkán váltunk egy-egy levelet akkor is én írok először... De sokat gondolok rá. Hiányzik. Mint barát. Mint egy érdekes személy. De én nem hiányzom Neki,nem gondol rám. Ez kicsit rosszul esik... Úgy éreztem ő is a barátjának tart engem... Sok év eltelt, és szeretni akarom a jelenlegi társam legalább úgy, mint Őt, de nem megy... Miért? Miért nem tudom elfelejteni... Van, hogy másfél évig el tudom az érzéseim nyomni, de aztán mikor előbukkan mázsás kőként nehezedik rám... És a legrosszabb, hogy nem akarom, hogy a párom egy emlék miatt szenvedjen akár egy napig is... De kinek mondhatnám el, ha nem neki? Ezért írom most le ide, hogy ne neki kelljen meghallgatnia. Tudja Ő már jól... Épp elégszer hallgatott már meg...