Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért olyan alamuszik a lányok?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért olyan alamuszik a lányok?

Figyelt kérdés

Az első barátnőm fiatalabb volt nálam, de tapasztaltabb. Az első csókot úgy szerettem volna, ha ő teszi meg, amit finoman a tudtára is adtam. Erre csak hanyattfeküdt becsukta a szemét és ennyi. Nagy nehezen rávettem, hogy ő csókoljon meg, de így már nem volt jó. Mindenben ilyen passzív volt. Nagyon sírt, amikor elhagytam, ezekután nem értem nem értem miért.


A második barátnőnél direkt idősebbet választottam, hátha ő majd más lesz, de nem. Ha azt akartam, hogy odabújjon, vagy bármi, nekem kellett mondani, magától nem csinált semmit. Az ágyban is csak feküdt mozdulatlanul, mint akit fejbelőttek. Folyton szerelmes sms-eket kaptam, meg kis ajándékokat, de amikor a közeledésről volt szó teljesen passzív volt. Én állandóan bújtam hozzá meg minden, de egy idő után belefásultam ebbe. Amikor már én se bújtam oda nagyon hozzá ő akkor se csinált semmit áltozatlanul.


Lehet a lányoknál az ajándék fejezi ki az érzelmeket, de nekem ölelésre és csókokra is szükségem van. Nem értem, hogy miért nem tudják kimutatni az érzéseiket normálisan. Most jó ideig nem is csajozok, mert meguntam ezt a tehetetlenséget az ő részükről. :( Majd esetleg, ha kezdeményez valaki, talán, de arra meg hiába is várok sajnos. :S


2010. júl. 23. 11:37
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
ez nem minden nőre igaz. például ha volt egy kapcsolatom vagy randi, mindig én kezdeményeztem a csókot. én voltam az, aki szinte "rámászott" a másikra. szóval vannak kivételek. nyilván olyan lányokkal jöttél össze eddig, akik nem hozzád valók. azért nincs velük baj, csak neked másmilyen elvárásaid vannak. de ne aggódj, majd találsz olyan lányt, aki megfelel a te igényeidnek. csak nyitott szemmel kell járni, randizni, élvezni az életet :)
2010. júl. 23. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:

Inkább a nők szoktak bújósabbak lenni,több figyelmet szeretetet igényelni,szeretnek bújni, simogatni,csókokat kapni,ezenfelüll az én meglátásom szerint szeretik ha kényeztetik őket ha minél többet közeledik felé a barátja hogy érezze azt hogy fontos számára.Szeretik a kényeztetést.Ez lehet az oka hogy rád bízták magukat.

19/L

2010. júl. 23. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
55%

Most nem azért, de az első esetben ne csodálkozz! Miért kellene a lánynak kezdenie az első csókot?

Azért írtam egyébként, mert én is az ilyen "hűvös" lányok táborát erősítem, igazából magam sem tudom biztosan az okát. Sosem voltam egy nyálas-nyomulós bújós romantikus liba. Az én barátom is olyan mint te, nagyon igényli ezt, és mindig ő bújik. Ez egy kicsit zavar, mert úgy érzem felcserélődnek a szerepek, ha kicsit keményebb lenne, és nem bújna mindig Ő hozzám mint valami "kismajom", akkor én is közelednék felé. De nekem biztonságérzet kell, így pedig úgy érzem én vagyok az erősebbik fél. Lehet, hogy te is túlzásba vitted ezt, és a lányok megszokták, hogy mindig te vagy az aki mászik. Maradj picit hűvös, az tetszeni fog nekik!

2010. júl. 23. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 Senkimégisvalaki ***** válasza:

Bizony, egyet értek az előttem szólókkal! :)

Minden lány más és más, de ha picit hűvösebben viselkedsz (ezt se vidd persze túlzásba, mert félreértik), tuti bújni fognak! :)


Nálunk pl én vagyok inkább az, aki bújik de időnként a barátom is szokott ha nagyon ölelésre vágyik, szóval ez igazából a két féltől függ. :)


Sok sikert előre is. :)


17L

2010. júl. 23. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:

Ezt én sem értem.Én attól, hogy férfi vagyok szeretem ha megölel a párom, vagy megcsókol, hozzám bújik, én ezt igénylem nagyon, de én is ölelem, kimutatom, hogy mennyire szeretem, én akkor vagyok nagyon csalódott, ha a lány nem bújik hozzám:(

20f

2010. júl. 23. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:

én mindig bújok a barátomhoz, meg simogatom a hasát, cirógatom a hátát, csókolgatom a fejét, nyakát, arcát,száját...mindenhol


a szexet is általában én kezdeményezem, mert nem birom megvárni, még ő kezdeményez.

és már így is szoktuk meg.


18l

2010. júl. 23. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:

Ma 11:51!

Én veled értek egyet teljes mértékben. Én is ugyanezt írtam volna!

17L

2010. júl. 23. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:

17:19

Értsétek már meg, hogy a pasiknak is kell gyengédség meg érezni akarják ők is hogy szeretik őket!

2010. júl. 23. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:

"Most nem azért, de az első esetben ne csodálkozz! Miért kellene a lánynak kezdenie az első csókot?"

Első azt jelenti életemben az első. Szerettem volna, ha "beavat" a lány és nem nekem kell bénázni. Szerintem ez meghatározó dolog és jólett volna, ha a lány ezt fogja, de sajnos nem így történt.


Majd megpróbálok keresni olyat, aki aktívabb csak ezt nehéz kiszűni. Egyébként nem értem miért liba attól valaki, ha bújós, meg kezdeményez a saját barátjával. Akkor lenne liba, meg ribi, ha mindenkivel kikezdene, nem? Vagy a lányoknál a saját barátjuk is tabu?

2010. júl. 24. 12:30
 10/14 A kérdező kommentje:
Egyébként leírtam, hogy voltam hűvös is. Nyílván egy idő után feladom és kezdek elhidegülni. Ennek ellenére nem lett semmivel jobb és szakítás lett a vége, mert ennek semmi értelme. Valahogy én egy párkapcsolatban nem szeretek olyan lenni, mint egy jégkocka. Ha valakit szeretek, akkor azt ki is mutatom nem csak ülök, mint egy darab fa. Szomorú, hogy a lányoknak ez nem tetszik, de ez van, ezen nem tudok változtatni, ilyen vagyok. Nem hiszem, hogy attól lesz valaki kemény, meg férfi, mert hűvös. Ennyi erővel azt is lehetne mondani, hogy csak az a férfi, aki kigyúrt kopasz, vagy csak az, akinek jó kocsija van. Bízok benne, hogy vannak még érzelmes lányok is, bár az eddigi hozzászólások alapján nem ez látszik sajnos.
2010. júl. 24. 12:52
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!