Jogosan érzem magam egyedül a kapcsolatomban?

magányosnak érzem magam sokszor a kapcsolatban.

távkapcsolatban élünk, ezért heti vagy kétheti egyszer szoktunk tudni találkozni egy-egy napra.

a maradék napokon egyszer-egyszer valamikor telefonon beszélünk, bár ez egész ritka. délutánonként pedig általában néhány szót váltunk az aznapról írásban. ezek a beszélgetések rendszerint felszínes beszélgetések, ezt pedig próbálom arra fogni, hogy a távolság az oka és, hogy mégsem személyes találkozásról van szó.

nonszensz lenne elvárnom, hogy mélyebben is el tudjunk beszélgetni a találkozások közti napokon is?

ez olyan ritka és én annyira igényelném, elhanyagolva érzem magam. főleg, hogy a barátokkal, ismerősökkel úgy veszem észre, hogy több időt tölt.

amikor velük találkozik, azokon a napokon el is felejthetem, hogy szól hozzám egy köszönésnél többet.

mondani szokta persze utána, hogy sajnálja, hogy nem beszél velem többet olyankor, mert már beszéltem neki erről. de nem hiszem, hogy jól tettem, tekintve, hogy változás nem történt, és szerintem feszültséget okoz neki az, hogy úgy érzi, foglalkoznia kell velem, nekem pedig az, hogy hiányzik a párommal töltött idő és az, hogy én okozom neki a feszültséget azzal. hogy én több időt töltenék vele.

egyszerűen csak idegesít, hogy úgy érzem magam, mintha egy teher lennék, akivel kötelezően foglalkozni kell.

és ne tessék félreérteni, nem zavarnának a barátai, sőt még a programjaik sem, ha úgy érezném, hogy az én társaságomra is vágyik és tényleg fontos vagyok neki, nem csak a bulizás és a játékok és nem csak akkor keresne, amikor tényleg nincs senki akivel tudna beszélni.

emellett pedig én nem akarok ráakaszkodni, nem is akaszkodok,

inkább hallgatásba burkolózom és nem zargatom.

a találkozások rendben szoktak lenni, bár én hiányolom a lelki közelséget gyakran olyankor is, de hiszem, hogy ez javítható és semelyik pár sem nyitott könyvként kezdi.

és vannak néha jó beszélgetéseink, nagyon jók is, de egy ilyen hétvége, hosszúhétvége után elhidegülve érzem magam tőle, és ez mindig megingat a kapcsolat egészségét illetően, egyből kezdem felsorakoztatni magam előtt a pro kontra érveket.

és most emiatt vagyok itt és mesélem ki magamból a gondolataim.

és nem tudom, hogy nem-e én vagyok-e a túldrámázós, túlagyalós, aki a bolhából csinál mindig elefántot.

nem tudom melyikünk az áldozat, ő-e vagy én.

én 18 éves lány, ő 23, 5 hónapja, hogy párkapcsolatban levőnek vagyunk tekinthetőnek.

szeretem őt, de nem találok megoldást a problémámra.