Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megtudtam, hogy a barátom kibeszél engem! Normális, hogy rosszul esik? Mit csináljak?
Ő azt mondja, ez már a múlt, felejtsük el...
A történet annyi, hogy szétmentünk, és 2 hétig nem voltunk együtt...aztán mégis úgy alakult, hogy összejöttünk.
Kiderült, hogy minden lánynak akivel beszélt, elmondta az összes problémánkat, ami hibám volt azt is mindent, hazudott rólam kisebb dolgokat (pl. Hogy én töröltem ki az ismerősei közül a csajt, pedig nem így volt) és a kolléganőjének is úgy állított be mintha betegesen féltékeny lennék és még gúnyolódtak is rajtam (pedig csapta neki a szelet rendesen, úgyhogy okom is lett volna rá, de sokkal rosszabbnak állított be)...szóval elég megalázóan beszélt rólam és tiszteletlenül... Ő elvárná, hogy csak úgy túllépjek ezen.
#9, mwgdughatta volna a fél világot igaz..az az ő meg a fél világ dolga volna.
De nem ezt tette, hanem hazudott a kérdező ről, tehát erő érintettsége van.
És neki is hazudik, hogy nem emlékszik.
Vagyis egy jellemtelen gyík.
A prostis hasonlatod meg zavaros is, és köze sincs a helyzethez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!