Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennének a helyemben? Tönkrement az életem, fogalmam sincs mit csináljak.
Feltűnt, hogy a párom állandóan a telefonját nyomkodja és máshogy viselkedik velem. Kérdeztem tőle, hogy mi van, és szinte letámadott.
Aztán kiderült, hogy más lánynak írogatott, képeket küldözgetett a farkáról. A lány küldött át mindent, nem én kutattam. Fűzte a csajt, meg olyanokat írt neki, hogy fogjuk rá, hogy a barátnője vagyok, csak azért van velem, mert soha senkinek nem kellett igazán, hiányzik már neki egy igazi dugás, mindjárt keres valakit, akit megdughat.
Az a legszebb az egészben, hogy terhes vagyok és ő akarta ezt a gyereket. Én el akartam vetetni az elején, de mondta, hogy tartsuk meg, ő nagyon szeretné. Tudom, felelőtlen voltam, de álmomban nem gondoltam volna, hogy elsőre összejön, pláne, hogy a nőgyógyászom azt mondta, ha lesz is gyerekem csak rásegítéssel.
Végül belementem, hogy megtartsuk.
Mikor kibukott a dolog, már rég terhes voltam. Teljesen összetörtem. Első gondolatom az volt, hogy ezt a gyereket én most azonnal elvetetem. A párom sírva könyörgött, hogy ne csináljak semmit, a gyerek nem tehet semmiről, ne őt büntessem, mert ő egy f'sz volt, különben sem csalt meg, nem is gondolta komolyan amit írt a lánynak, a képeket azért küldte, mert pozitív megerősítésre vágyott. Kérte, hogy adjak még egy utolsó esélyt, vagy ha nem akarom a babát, akkor szüljem meg és hagyjam itt neki. Még az anyjának is bevallotta, hogy mit csinált. Sajnos a babát akkor már elvetetni nem lehetett, még Bécsben sem.
Látszik rajta, hogy a babát tényleg akarja, örül neki, várja, mondogatja, hogy majd miket csinál vele, miket vesz neki, mutogatta az ultrahang képet az ismerőseinek. A munkatársai is mondták, hogy látszik, hogy milyen büszke.Soha többet nem tudok megbízni benne, de egyedül nem tudom, hogy képes leszek e felnevelni ezt a gyereket. Amíg nem jött ez az egész, már kezdtem beleélni magam, de most meglátom az ultrahangon és nem érzek semmit. Ha megmozdul bennem a frász kerülget. :( Rettenetesen félek, hogy szar anya leszek, anyám is az volt, soha nem szeretett, nem is tartjuk a kapcsolatot, és én nem akarok olyan lenni, mint ő. Nem akarok lemondani róla és itthagyni neki, mert milyen ember lennék már akkor. Apukám is csak egyet kért tőlem, hogy soha ne legyek olyan anya, mint anyám volt.
Úgy érzem tönkrement az életem. Folyton csak az jár a fejemben, hogy lett volna egy másik férfi, aki tényleg akart engem, aki sokkal komolyabb, mint a párom és már többször figyelmeztetett, hogy a párom egy f'sz, de nem hittem neki. Nem voltam elég bátor ahhoz, hogy lépjek, pedig vele boldog lehettem volna. És most itt vagyok egy szar kapcsolatban, terhesen, és fogalmam sincs mit csináljak. Egy gyerekkel soha nem fogok kelleni senkinek, de nem vagyok hülye, tudom, hogy előbb utóbb megcsal a párom.
56%os
Te miért akarod annyira h orokbeadja a gyereket? Már nem normális mértékben szajkozod neki. Esetleg nektek nem jön össze? Azért vagy ennyire negatív a kérdező el szemben? Nem tudta h a pasi ennyire defektes, ebbe bárki beleszaladhat. Elvetetni már nem lehet a gyereket, de b.sszus, rengetegen nőttek fel apa nélkül és sokkal boldogabbak, mint némelyik ember, akinek jelen volt mindkét szülője. Egyetlen felresikerult dolog miatt egyből letamadni vkit h persze, szuljel apadhoz meg 8at, semmi másra nem vall, csak h magadat és az életedet nem szereted igazán. Ezért sepregetsz inkább másnál, mert a saját portálon túl nagy a por és nem bírná a seprű. Sajnálom igazából az ilyen embereket, mert ez egy akaratgyenge jelleme vall. De egyszer biztos a te életed is könnyebb lesz, csak azért tenni is kell.
56%os
Te vagy az egyetlen, aki hozong, de ne zavarjon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!