Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tehetnék? A történetem lent?
A sztori:
Van egy barátnőm (akivel már élettársak vagyunk 3 hónapja) és 6 hónapja vagyunk együtt. Viszont a szexuális életünk nagyon rossz, szinte nincs is.
A kapcsolat elején nem volt gond , azonban a kezdetétől számítva rá 1-1,5 hónapra nagyon kimaradtak az együttlétek. Amikor augusztus elején
összeköltöztünk, 1,5 hónapig nem volt semmi szex. Ha célzok rá az a baj, ha kezdeményezek az a baj. Aztán a 1,5 hónap után beszéltem vele, hogy ez nagyon rossz a kapcsolat, a lelki állapotom és testi egészségem szempontjából. Akkor meglátszódni tűnt a dolog, azonban nagyon erőltetett volt, és 1 hét után megint kimaradt teljesen mostanáig, 3,5 héten keresztül. A minap már leültem vele beszélni, hogy ez már depresszív állapotba kerít lassan, főleg így, hogy együtt és élünk. Állítása szerint a múltban nem volt gond , mindig rá volt hangolódva, volt, hogy sűrűn azonban előttem volt egy 14 hónapos kapcsolata mely során a srác tétlensége miatt, semmi szexben nem volt része a fent említett 14 hónap alatt. Viszont ez több mint 1 éve volt.
Szeret engem, én is őt, nem is jár össze mással, de mivel ő 21 én 25 a fiatalságunknak részese kéne lennie a rendszeres szexnek, pláne "friss" élettársakként.
Már bírom ezt sem lelkileg, se testileg. Szükséges a szex.
Mit tudnék tenni? (A komolytalan csald meg válaszokat hanyagoljuk.)
Nagyon elhamarkodott döntés volt 3 hónap után összeköltözni.
"A kapcsolat elején"
Most is ott vagytok. Nem josolok nektek sok jövőt.
Ilyen velem is volt. Egyszerűen a srác sokadszorra is úgy ért hozzám, hogy már mikor legközelebb kezdeményezni akart, annyira tiltakoztam tudat alatt, hogy egyből elálmosodtam előjáték közben, csak hagyjon békén.
Nem volt a szememben szexuális értelemben férfi. Cuki volt, de sosem éreztem, akarom. Nem is csinálta jól, sokadszorra is bénázott én meg meguntam a tanítgatást, aminek semmi eredménye nem volt.
"mert a szexen kívül minden nagyon rendben van."
Ennyi pontosan elég egy kapcsolat tönkremeneteléhez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!