Létezik megoldás arra hogy ne érezzek ilyet?

Segítséget szeretnék kérni mert lassan tönkremegyek ebbe. Párommal együtt élünk,nekem is és neki is van már külön élő gyermeke. Mindketten lányok. Eleinte örültem is milyen jó hogy lánya van,hiszen lehetnénk barátnők akár,de nem úgy alakult. Lánya a néhai kapcsolattartáskor nagyon udvarias ugyan,de azon kívül mintha nem is léteznék. Lassan alakult ki de egyre rosszabbul esik hogy párom ha telefonon is beszél vele mindig annyira kedves,a lánya bármit tesz mindig megértő vele. Kéréseihez alkalmazkodik,akár az én rovásomra is. Ilyenkor teljességében második számúnak érzem magam lányával szemben. Mikor beszél vele abban annyi szeretet van,annyi elfogadás. Bezzeg nekem nyújtani kell dolgokat azért hogy szeressen. Ez nagyon rosszul esik. Párom lányomat elfogadta,ott nincs probléma,de az én gyerekem figyelembe szokta venni páromnak hogyan jó. Az ő lánya pedig csak párommal beszéli meg a dolgokat. Kérlek titeket ne bántsatok azzal hogy nem vagyok normális,én is érzem itt nagy a baj. El kellene fogadnom hogy egy embernek gyereke az első,még ha nagy is. Én mégis sokszor ezen vitatkozom párommal,lányával miért beszél olyan szépen,vele mindig kedves és elfogadó,míg velem szokott vitázni és elvárásai vannak felém. Hiába szeretnék nem tudok mást érezni csak azt hogy hasonlítgatom a lánya iránt érzett szeretetét ahhoz amit irántam érez. Normális vagyok,bár lehet már mégsem? Kérlek segítsetek megérteni miért érzek ilyesmiket.