Hogy vészeltétek át ha valamelyikőtök életközepi válságban szenved (ett)?

Miről van szó?

Nem tudom pontosan mire gondolsz, de leírom esetemben mi történt. Akkor tört rám ez, amikor elhagyott 5 év után a barátnőm, és ez belerántott egy olyan spirálba, amiből borzasztó nehéz volt kijönni. Nem tudtam mit kezdeni az életemmel, teljesen tanácstalan voltam. Aztán egyik reggel úgy ébredtem fel, hogy nem leszek egy töketlen gyökér, hirtelen visszatért az életkedvem, a magabiztosságom. Azóta lediplomáztam, munkahelyet váltottam egy vezető pozícióba, új hobbikat találtam magamnak. Letettem az A jogsit, bemotoroztam szinte egész Európát. Röviden ennyi a történetem :)

Szerintem sokakban a mai napig nem is tudatosul, csak azt érzi, hogy letört, kiégett. Szóval nem mindekinek tűnik fel pedig létező jelemség. Le vannak maximálisan kötve az energiák, van akinek egzisztenciális problémai vannak, van akinek a gyereknevelés, nem tudnak magukra figyelni. Felszínesek a kapcsolatailban az embetrk, nagyon ritka a baráti házasság, ami tényleg nem csak kirakat.

Sajnos én tudom mi ez 😕 37 éves vagyok. 1 éve kezdődött. Akkor kezdtem el dolgozni. 10 évig itthon voltam a 3 gyerekkel.És kiszabadultam itthonról. Akkor jöttem rá hogy mennyi minden kimaradt az életemből.Most így eljárogatok itthonról pár havonta a munkatársaimmal délután vagy este. De hozott mást is.... hiányérzetet a házasságomban.Nem tudom hogy ez elmúlik-e valaha.

Közöttünk a férjemmel van 11 év korkülönbség, nagyjából akkor volt nála ez az időszak amikor összejöttünk. Tulajdonképpen majdnem hogy ennek a hatására történt, előttem nem nagyon volt olyan párja akivel el tudott volna mondjuk gyerekvállalást vagy örök élet meg egy nap kapcsolatot képzelni úgy igazán. Nyilván "könnyítette" a dolgot, hogy nálam a huszas éveim elején kizárt dolog volt, hogy gyerekben gondolkodjak például, ennél sokkal többet szerettem volna elérni ezért tudta ő is, hogy jó pár évig teljesen esélytelen. De leginkább az segített, hogy rengeteget beszélgettünk mindig is, egymás miatt magunkat is jobban megismertük. Amit mi nem akartunk magunknak beismerni azt a másik könyörtelen őszinteséggel megmondta nekünk. Szóval így rájött nagyjából, hogy mi okozza a félelmeit és mi az, amit valójában csak a megfelelési kényszer miatt akar elérni és nem igazi vágya. De például ez a "kifutok az időből" is olyan baromság amit tök feleslegesen teremt meg magának az ember félelemként. Mind a ketten elég jártasak vagyunk pszichológiában szóval nálunk talán könnyebb volt kicsit. A gyerekvállalás például olyan kérdés volt amiről hamar kiderült, hogy csak megfelelési kényszerből szeretné, de valójában nem vágyik gyerekre. Szerintem ez az amin nagyon el kell gondolkozni. Hogy valójában mit akar az ember az élettől, kell tanulni egy kis önismeretet és felismerni, hogy neked valóban szükséged van-e gyerekre vagy bármi ilyen hülyeségre amitől félni szoktak az emberek, hogy úr isten mi lesz ha nem lesz. Mi találtunk teljesen más dolgokat, mindig sokkal "komolyabb" céljaink voltak. Erre pedig elég gyorsan rájött a párom is, vannak fontosabb dolgok számára és számomra is ezeknél. Szóval annyi a kulcs, hogy ismerni kell önmagadat és fel kell ismerni azokat a félelmeket amiket tök feleslegesen teremtesz saját magadnak ahelyett, hogy azon dolgoznál amit valóban el tudsz érni és amit tényleg őszintén szeretnél nem csak bizonyítási vágyból. De ha a párod erre nem képes vagy nem hajlandó akkor te gyakorlatilag semmit nem tudsz tenni.