Melyik a jobb? Egy fájdalmas szakítás, vagy az, ha soha nem ismerted volna az illetőt?

Ha soha nem ismerem meg! Fájdalmas szakítás sokkal szarabb, ha valaki olyan szerelmes. Én pl évekig depis voltam, konkrétan gyászoltam.

A kapcsolat nem adott hozzá semmit az életemhez.

nekem volt olyan rövid kapcsolatom, ami nem érte meg azt a rettenetes fájdalmat, amivel a szakítás járt. Annak hosszútávú következményei lettek, pedig kb. 1 hónap volt az egész, csak nagyon szerelmes voltam.

A többire azt mondom, hogy megérte a kapcsolat a szakítást.

Előbbi.

Attól legalább lehet fejlődni és lehet belőle tanulni. A kapcsolatomban tapasztalom, mennyire fontosak a korábbi kapcsolataim leckéi. Sokat csiszolt rajtam minden egyes exem. Én így fogom fel, akkor is, ha fájt.

Annyi fiatal van így is, aki menekül az intimitástól vagy egy kapcsolat felelősségétől. Így sosem lesz társad. Meg kell próbálni, akkor legalább van rá eselyed. Ha nem megy, akkor meg tanultál egy újabb dolgot, hogy mit ne csinálj, milyen típussal ne kezdj.

Nálam volt olyan, akit évekig viszonzatlanul szerettem. Nagyon jóban voltunk, de "csak barát"ként. Végül évek után megszakította velem az ismeretséget, azt sem mondta el, miért. Egy valódi barát elvesztése felér egy szakítással, hisz itt nem a "két hete ismerem dugtunk de dobott" esetekről beszélünk, hanem valóban ismertük egymást jól. Olyan szinten megviselt az elvesztése, hogy napokig hánytam, tehát fizikailag voltam rosszul az idegességtől, aggódástól (vajon mi lelte) stb, és még most, évek után is havonta többször álmodok vele.

Ennek ellenére ha választanom lehetne, újra megismerném és újra végigcsinálnám a kellemes emlékek miatt, egy nagyszerű embert ismertem meg, sok értékes tulajdonsággal. Bár megváltozott és valószínűleg nem ugyanaz már akit sok éve megismerhettem, de az akkori énjétől kevés értékesebb embert ismerek. Imádtam, nem bántam meg, hogy ismertem.