A férjem már ki nem állhat engem, hogyan változtathatnék ezen?

jó lenne vele megbeszélni, de valamelyikünknek szelektív a memóriája. Állításokat tesz, ami szerintem nem úgy történt, vagy amire határozottan emlékszem, hogy ilyen nem mondtam. Máskor meg azzal is vádol, hogy nem figyelek arra amit mond, pedig ő mondta, de én úgy emlékszem, hogy nem. Nem tudjuk eldönteni, hogy kinek van igaza, tisztára bedilizek már ebbe, már azon is gondolkodtam írni fogom jegyzetfüzetbe a mondataimat, de félek, hogy akkor is azt mondaná, hogy nem is a valóságot írtam le.

Nem járok a férjem társaságába. így senki nem tudja őt meggyőzni. Hogy nem járok, annak az az oka, hogy a férjem mindig kibeszél engem. Természetesen egy oldalról, az övéről és minden itthoni szennyest megoszt. Így akar részvétet szerezni magának és már többször is elmondtam, főleg ha új munkahelyre megy, hogy ezúttal legyen máshogy, nem bírja ki. Én szégyellek ezek után a társaságába menni. Én is felteszek kérdéseket itt a gyakorin, mert itt idegenek vannak, nem ismernek ránk. De ismerősök előtt nem beszélem ki a férjem. Anyósomék utálnak engem, de azok az előttem lévő menyasszonyt is utálták. Sőt mikor a férjem panaszkodott rólam, az volt a tanács, hogy váljon el. A barátaitól is ez. "Ha nem jó, ne maradj benne". Egyébként az ő társaságukban egészen máshogy viselkedik, ég és föld. a pszichológia teszten amunkahelyén is nagyon jó eredmények jöttek ki, hogy jó a kommunikációja, mégis itthon nagyon máshogy beszél velem. Azt mondta rászolgáltam, velem azért más. Ez idegesít a legjobban. velem miért beszél például csúnyán, már többször rászóltam, hogy legyen szives ne használjon csúnya szavakat. Vagyha ovival, sulival kell kommunikálni, nagyon jó benyomást kelt mindenkiben, odateszi magát, megy kézműveskedni stb., de csak ott. Itthon még esti puszit se ad (mondjuk kéthetente egyszer ad ha eszébe jut)a gyerekeknek, olvasni is max. egy évben egyszer, ha megkérjük rá. az esti fektetés az én dolgom, fogmosás, jó étj puszi, meseolvasás, de senki nem mondja hogy ő nem jöhet be. Játszótérre is csak ha megkértem rá, de nem szivesen. Azért mert nem jól viselkednek a gyerekek és szerinte ez az én hibám, mert nem nevelem meg őket rendesen. Mert nem elég szorgalmasak, túl finnyásak, folyton visitoznak, összefirkálták a falat. Pedig nekem is ugyanazok a céljaim, mint neki, hogy a gyerekek legyenek rendesek, illedelmesek, szorgalmasak, motiváltak, de csak kis lépésekben haladunk. A gyerkek viselkedésében sem veszi észre ha fejlődtek, vagy jók valamiben. Abban is csak a negatívat látja, hogy milyen rosszak, mert mondjuk 10-ből csak 6-szor fogadnak szót rendesen, 4szer meg ellenálnak, ezért nem elég jól viselkednek. Szigorú és szerinte csak az a jó, amit ő elképzel. De ezzel együtt én szeretem, próbálom neki magyarázni, hogy ne legyen már mindenen ingerült, meg nincs is akkora gond. Szerinte túl laza és liberális vagyok, pedig szerintem nem. azt mondja rám, folyton ellenkezek vele a gyereknevelésben. Példa: a gyereket megkér valamire és kilátásba helyez egy büntit. Mire a gyerek: Nem érdekel. erre ő. Velem így ne beszéljél, mert p.fán verlek. Mire én. Légyszives ne mondj ilyet a gyereknek. Mire ő: Engem nem érdekel. Mire én: Látod, te is ugyanazt mondtad, amiért megszidtad őt. Magadra is érvényes kéne legyen a szabályod. Mire ő: Igen, de ő még gyerek. Mire én: Hát pont ezért, mert te már felnőtt vagy. Mire ő: A p.csába, már megint ellenkezel velem. Igazad van (gúnyosan), legyen a gyerek hülye, lusta, éljen majd az utcán. szóval ilyen egy átlagos beszélgetésünk, pedig én nem akarom kiokatatni. Másoknak arról panaszkodik, hogy elnyomon és azt tanácsolják neki álljon a sarkára. Lehet ez a baj? De mégis, én is azt érzem hogy el akar nyomni. De akkor most ki nyom el kit? Mások társaságában nem merne így beszélni se velem, se a gyerekkel. De lehet csak azért bezsél így itthon, mert idegesítem?

Félre értés ne essék, nem a cáljaivan van bajom, hogy fogadjon szót a gyerek, hanem ahogy kommunikálja ezt. Ha ezen változtatna, akkor nem szólnék soha érte, hanem azt mondanám, fogadjatok szót apátoknak. De ha ingerülten, érzékeltenül mond valamit, rugalmatlan, nem akar alkudni soha semmiben velük, esetleg fenyegetőzik, akkor nem állhatok mellé.

Meg lehet még azt se bírja, hogy kioktatom amikor humoros próbál lenni és várja hogy vele nevessek. De folyton olyan vicceket mond, ha épp jóban vagyunk, hogy "Jön a tavasz, jönnek a miniszoknyás lányok, haha", " Bocs, hogy késtem, feltartottak a nők" , "majd lecseréllek két húszévesre" és vigyorog és akkor ezen elvárja, hogy én is vigyorogjak. ezek még ártatlanabbak, voltak kimondottan szexista beszólásai is. Én tudom, hogy csak humoros próbál lenni, de nyiltan meg mondom neki, nem vagyok a férfi haverod, nekem ez nem vicces. És akkor unottan elfordul. Tényleg, lehet ez is a baj velem? Hogy nem értékelem a humorát? De hát ti ezeknek a vicces beszólásoknak örülnétek?

Mondjuk mostanában ha iyleneket szól be, akkor többnyire csak semleges arccal hallgatni szoktam. Nem akarok mindenbe belekötni, me régen már amúgyis elmondtam a véleményem erről.