Hogy lehet megtalálni az arany középutat a naivitás és a gyanúsítgatás, bizalmatlanság között?

Én rettentően féltékenykedős voltam mindig is, viszont az elmúlt időszakban a baráti társaságunkban láttam két megcsalást is.

Az egyiknél egy viszonylag új kapcsolat volt, a csaj egy pszichopata, tiltogatós, féltékenykedős, nyomozgatós p*cs* volt. A srác lement fesztiválra, félrelépett és mindenki úgy van vele, hogy "jó, nem szép, de a csaj megérdemelte".

A másik egy régebbi kapcsolat, a lány egy tündér, soha egy rossz szava nem volt, okos, kedves, bújós... A srác félrelépett és mindenki a csaj mellé állt.

Itt tudatosult bennem, hogy tök mindegy hogyan viselkedsz, megcsalhatnak. Aki félre akar k*rni, az félre is fog. Sokkal célszerűbb bíznod a párodban és elhinni, hogy jó ember, jól meglesztek, minthogy folyamatosan vitákat gerjessz és feszkót generálj a bizalmatlansággal.

Magadat is megkíméled a sok stressztől ha nem kattogsz folyton és jó eséllyel a kapcsolatot se b*szod el vele. A legtöbb férfi fejvesztve menekül a bizalmatlan, gyanusítgató nők elől, ne legyél ilyen.

Soha semmi nem ok a megcsalásra, egy gusztustalan hátbaszúrásnak tartom, hiszen ha sz*r a kapcsolat akkor előbb fejezd be, utána fordulj máshoz.

Ellenben ha mindig rettegni fogsz ettől, magadat és a kapcsolatot is mérgezed.

Én is próbálok így élni mostanában, nehéz, de meguntam, hogy én voltam mindig az a fél, aki generálta a balhékat mert nem bízott meg a párjában.

20L