Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennétek a helyemben?
30 éves nő vagyok. Fiatalon 18 évesen ismertem meg a páromat aki azóta már a férjem. 3 gyermekünk van. A kicsi fiú most lett 1 éves.
Az utóbbi időben furán kezdett viselkedni a férjem. Először az tűnt fel, hogy túlórázik..elmondása szerint..de a naptárba (ami a hűtön van, tehát kiveri a szemem) nem irja csak a 8 órát és a hétvégét is kihúzza pedig szombaton is nagyon okosan elmegy "dolgozni ". Belenéztem a telefonjába, mert gyanús lett. Ő is bele szokott az enyémbe amúgy. Nincs titok. Meg volt nyitva az sms alkalmazás. Kedves csevely egy nővel. A vége az volt hogy személyesem mikor tudnak beszélni.Regisztrált egy szextársakeresőbe.
Na már most..én nem hinném, hogy okot adtam volna arra, h félredugjon. Amit tudni kell, h előttem nem nagyon volt sok kapcsolata. Szex sem sok. 21 volt mikor összejöttünk.Tehát valahol bennem volt, hogy nem élte ki magát és ki akarja majd. Én bevallom öszintén, hogy függök tőle anyagilag. Itt a közös lakáshitel, a gyerekek a legnagyobb most kezdi az iskolát, tehát a munkába állásom korlátozva van. Nincs segítségem sajnos. Viszont most, hogy tudom mire lenne képes(vagy képes is volt már, ezt nem tudom) hányni tudnék tőle és belepusztulok. Még nem mondtam el neki hogy találtam ezeket. Csak lefotóztam. Mit tegyek?
"én nem hinném, hogy okot adtam volna arra, h félredugjon."
a megcsaláshoz egyáltalán nem kell okot adni, elég az újdonság varázsa is.
Emellett egy esetleges eltávolodásnak nagyon finom okai is lehetnek. Mint például ha érzi rajtad, hogy már nem vonzódsz hozzá, belekényelmesedtél a kapcsolatba, nem érsz hozzá, nem figyelsz rá, nem örülsz neki.
Mindamellett az írásodból nekem az jön le, hogy ez is a helyzet, te már rég nem tekintesz rá vonzó férfiként. Megcsalás előtt már ez volt a helyzet. Most és talán pont ezért már egyenesen hányni tudnál tőle. Lehetne mondani hogy párterápia meg hasonlók, de szerintem nálatok jobb ha különköltöztök, és megállapodtok az anyagiakban.
Szerintem itt más nem segít, csak ha ezt leülsz vele megbeszélni. Hiába dugod homokba a fejed, mintha semmi se történt volna, és minden megy tovább. De nem fog, hiszen az intimitás odalett.
Ő is függ anyagilag, mert nem olyan egyszerű úgy új életet kezdeni, ha a fizetése fele elmegy gyerektartásra.
De ez nem jó alap arra egyikőtöknek sem, hogy csak ezért együtt maradjatok még 17 évig, miközben semmi érzelem.
...ajj de jó lenne ha csak a minimálbér felét megkapnám gyerektartás jogcímén.
Utolsó, hülyeségeket ne mondj, az legyen a legkisebb baja az apukáknak hogy kis alamizsnát ki kelljen köhögniük a gyereküknek. Az exem a 15 ezer/ gyerek összeget sem fizeti. Szerinted ez melyik fizetésnek a fele??? Te 60 ezerért dolgozol per hó?
Kedves válaszolók nem értem, miért ne lehetne tartós ,jó kapcsolat,ha valaki már 18 évesen megismerkedik azzal,akit szeret.Miért is ne szülhetne 30 éves koráig 3 gyereket?Mert ma az a divat, hogy 35-40 évesek szülnek??
Mit tegyen?Szakítson,mert még "nem élte ki magát"???Ez hülyeség.Én se éltem ki magam, mégse vagyok kiváncsi más férfire...19 évesen házasodtam,ma 51 vagyok....32 éve házas...
Kérdező,nehogy elválj emiatt.
A férjed majd visszatalál hozzád...Akik azt tanácsolják, váljon,lesz más...az lehet...De!Nehogy azt hidd,más férfival könnyebb lesz, jobb lesz,és elfogad 3 idegen gyereket...
Az a helyzet, hogy ez nem egy olyan téma ami miatt hányni kell, vagy belepusztulni. Ti fiatalon jöttetek össze, nehezített pálya, de istenem... hány ilyen van!?
Szerinted azon házaspárok közül, akik 30-40-50-60 éve együtt vannak, sosem kacsintott félre egyik fél sem? Most tök mindegy, hogy fizikailag is engedett-e a kísértésnek, vagy csak a lelkében motoszkált valami.
Nem megundorodni és belepusztulni kell, hanem átbeszélni és tenni a házasságért. Sokat. Többet és amikor már azt hinnéd mindent megtettél, akkor még ráadni egy kicsit. Állandó munka, nem lehet belekényelmesedni, mert akkor a válás az eredmény.
A nagymamám szavaitól a mai napig könnybe lábad a szemem. Az utolsó találkozásunkkor ismerte meg a páromat és nagyon sokat mesélt sírva az életéről, a szerelemről, házasságról. 60 évet élt le a nagypapámmal úgy, hogy előtte a falu "szégyenszemére" egy másik férfitól elvált (alkoholista volt, ütötte), akitől már született egy gyereke. Másodszorra szerelemből házasodott, nem kényszerből. Ennek ellenére szerinte a hosszú házasság titka: Tűrni, tűrni, tűrni.
Sokaktól hallom ezt és egyre inkább igaznak tartom.
ez hülyeség, nem kll tűrni, tűrni, tűrni... ahol ez a pálya, az nem boldog házasság, hanem kényszerpálya.
én a helyedben a nemi betegségektől is félnék, gondolj bele, hány faszival felüdt össze az a nő, akivel a párod is.
könnyen mondják itt egyesek, hogy ne nyavalyogj, de nekem nem lenne már életerőm meg kedvem romantikázni meg kapcsolatot erősíteni a párommal úgy, h. tudom, a hátam mögött megcsalt, hazudott, míg én otthon a 3 gyerekkel, háztartást stb.
én nem tudnék már bízni benne, sem szeretni nem tudnám ezek után.
ez a baj, h. anyagilag rá vagy utalva... és ő ezzel vissza is él, mert azt gondolja, bármit megtehet.
nem kell tűrnöd kérdező, egy életed van, és megérdemled, h. ennél tisztességesebb kapcsolatban élj.
rokonok, báratok átmenetileg sem tudnak segíteni?
én biztos elválnék, nekem ez nem férne bele.
és inkább lennék egyedül, mint egy hazug, szeretetlen kapcsolatban.
Kinek ez, kinek az. A nagymamám az élete végén könnyek között beszélt erről, mert mindenféle szempontból nehéz élete volt, nem a házassága határozta ezt meg alapvetően, hiszen élete végéig gyászolta a nagypapámat, szerette őt.
Nekem ez a mai felfogás nem tetszik. Ha valami kicsit is rossz, dobjuk el, rúgjuk ki, törjük össze, keressünk másikat. Régen a fiatalokat összeadták, boldoguljanak ahogy akarnak, senkit nem érdekelt, hogy nem tetszettek egymásnak, még is szeretetben leéltek 40-50-60 évet együtt. Miért? Mert megtanulták elfogadni és kezelni egymást.
Egyébként melyik a könnyebb út szerintetek? 3 gyerekkel összecsomagolni és lelépni úgy, hogy anyagilag másra vagyok utalva?
Vagy leülni és beszélgetni arról, hogy mi váltotta ezt ki belőle, hogyan tudnánk javítani rajta? Majd új esélyt adni a kapcsolatnak.
Természetesen nem arról beszélek, amikor egy ember már fűvel fával félremegy, de egy botlás nem a világ vége, amiért elkéne dobni egy élet munkáját. Szerintem...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!