Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennél, ha munkából hazaérve rajtakapnád a párod (akit szeretsz), amint az ágyatokban hancúrozik valakivel?
Hogy reagálnál? Volt, akivel megtörtént?
Számít ebben az esetben, hogy egy idegennek csalt meg vagy egy közeli ismerőssel?
Kihajtanám őket egy szál semmiben az utcára.
32/f
A nőt valószínű kitessékelném úgy, ahogy van. A ruháit az ajtóban a kezébe adnám, ha ott marad valami, azt az ablakon utána hajítanám.
Aztán megkérdezném a férjemet ezt még is hogy gondolta... Megcsal? Csaljon, ismeri erről a véleményem, de a közös lakásunkban, a közös ágyunkban? Ráadásul úgy, hogy tudja bármikor hazaérhetek? Ennél megalázóbb nincs. Meghallgatnám a miértjeit és a stílust, amiben mindazt előadja, aztán becsuknám magam mögött az ajtót, felhívnám a legjobb barátnőmet, aznap a sárga földig innám magam sebnyalogatva és nála aludnék. Aztán másnap tisztább fejjel igyekeznék végig gondolni az előző esti magyarázkodását és szép lassan, nyilván hetek alatt letisztulna, hogy elválok e vagy sem.
Azonnal elhajtanám azt, akivel az aktus folyt, adnék neki 5 percet, hogy felöltözzön és elhajtson (mindegy, hogy tudta-e, hogy a párom foglalt-e vagy sem, jogom van ahhoz, hogy eldöntsem, kit akarok látni a lakásomban... szerencsére vagyok olyan anyagi helyzetben, hogy valszeg legalább félig tulajdonos lennék). A párommal meg szakítanék (valószínűleg sírnék is, és kulturáltan fogalmazva, de emelt hanggal), és a tulajdonosi helyzettől függne, hogy mit csinálnék utána. Ha én lennék 100%-ban a tulaj, akkor neki is adnék pár percet, hogy a cuccaivel együtt eltakarodjon azonnal. Ha meg ő is tulaj, akkor villámgyorsan elkezdeném intézni azt, hogy ki hogy hova költözik utána.
Igazából csak abban lenne más, ha közeli ismerőssel csinálná, hogyha nekem azzal az ismerőssel jó kapcsolatom lenne, elvágná magát előttem ő is örökre... sőt akkor is, ha nem is ismerős, hanem rokon.
Én megmondom őszintén, hogy nem tudom hogyan reagálnék. Ha jó passzban lennék akkor talán kinevetném, hogy ennyiért felrúgta a kapcsolatot azzal a tudattal, hogy többet veszített mint én. Ha viszont szar napom lenne akkor lehet megemlegetnék mindketten azt a napot. Nem könnyű megmondani mi pattanna el bennem vagy nem.
Remélem sosem kell megtudnom mi lenne ha ...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!