Mennyire normális ez egy 19 éves lánytól? Srácok nektek kellene ilyen lány hosszútávon?

Igen, volt velem, megcsalt az unokatestvérével, akit az anyja halála után ismert meg. A srác félmeztelen fotókat küldött neki magáról akkoriban.

Amúgy nem várom senkitől hogy szidja, csak azt kérdem, hogy tud valakit ilyen múlttal komolyan venni, meg az elejétől odaköltöztetni magához, főleg úgy hogy az előtte levővel leakarta kúrattatni magát úgy, hogy ő dolgozni volt.

Szerintem nem is tud róla a gyerek, hogy megakarta csalni.

Engem nem érdekel már igazából, nem tudok vele mit kezdeni. Igen, egy ribinek tartom. Nagyon szerettem őt de elhagyott.

Egyetlen kapcsolatom volt, de én totál beleroskadtam.

Mindig minden nő csak kinevetett kiskoromtól kezdve, mert nem én voltam olyan mint a többi srác.

Ő is nehezen jött össze, végül az anyja halálával én is kikerültem az életéből. Nem akartam azóta se barátnőt, habár lett egy bizonyos időszakra.

De rá kellett jönnöm, hogy nem szerettem. Nem akarok ismerkedni, nem akarok szerelmes lenni. Nem akarok senkit sem hülyíteni.

Én nem akarok hülyíteni senkit.

Amúgy is, folyamatosan mellkasi panaszaim vannak, fájdalmaim. A szívverésem megint az egekben, habár a vérnyomásom rendbe van elvileg. 130/80 körül volt. A koromba ez a normális, nem a 115/70 meg ilyenek. Nálam a 130 a normális már.

A szívverésem meg 100 felett van.

Miért van az az érzésem, hogy bánni fogom? Na mindegy.

Voltam már orvosnál vele, nem csinált semmit. Azt mondta menjek pszichológushoz.

De igazából azok sem mondtak semmit. Frontint kell szednem, meg más gyógyszert is kellene (ami enyhe antidepresszáns elviekben), de azt már jó ideje nem szedem.

Amúgy tényleg úgy nőttem fel, hogy nem tudtam szocializálódni. Folyamatosan minden oldalról csak az jött, hogy nyomi vagy, hülye vagy, csúnya vagy, nevettek rajtam. És mint kisgyerek nem tudtam felfogni ezeket a dolgokat. Sérültem tőle nagyon.

Nem is érdekelt igazán semmi, csak a játékok, eleinte kicsi koromban Super nintendo, aztán Playstation 1, később meg számítógép.

Sosem mertem próbálkozni senkinél, mert nem tudtam belekapcsolódni a beszélgetésekbe.

Túlságosan is lúzernek éreztem magamat mindig is a többi emberhez képest.

Sajnos nagyon hosszú ideig úgy jártam az embereket között, hogy nem volt meg a rendes mozgás koordinációm, itt most arra gondolok, hogy nem mozgattam a kezem mozgás közben. Egyszerűen nálam nem alakult ki ösztönösen, és később meg csak teherként tekintettem rá, egyszerűen gázosnak éreztem, hogy nekem nem olyan természetes. Feszülten jártam az emberek között, leszegezett tekintettel.

Ebből azt hiszem kijöttem 21 éves koromra, viszont ott meg történt egy tragédia, édesanyám most már 9 éve lesz, hogy meghalt.

Nem voltak barátaim, ismerkedni, beszélgetni, beilleszkedni nem tudtam az emberek közé.

Viszont én is szerettem volna kapcsolatot, csak sajnos nem tudtam, hogy kell. :(

Amúgy is nagyon anyás voltam. Talán ezért is örültem meg annyira ennek a lánynak, már mint nem pót anyát kerestem benne, hanem úgy értem, hogy kötődtem valakihez, túlságosan fontos lett az életemben. Végre úgy éreztem, hogy fontos vagyok valakinek. VISZONT NAGYON sok durva dolgot követtem el ellene. Amikor összejöttünk egy elég durva élethelyzetben voltam. Nagyon komoly dologgal vádoltak meg, legyen elég, hogy börtön járna érte, ha igaz lenne. Sajnos nem hitt nekem senki sem, viszont közvetetten nem csináltak belőle ügyet, de évekig meg lettem hurcolva a dologgal.

Természetesen nem volt igaz, és kár hogy nem lett vizsgálva az ügy, mert így megúsztam volna 3 évnyi szenvedést. Sajnos

Ő mellette voltam ennek a közepében. És nem tudtam normálisan viselkedni vele, illetve mindenfelől támadások értek.

Ma már elfogadták, hogy tévedtek, mert más is meglett vádolva tök ugyan ezen dolgokkal, csak ő nála nem lett volna börtön.

Belebetegedtem abba, hogy elveszítettem. Az életemnél is fontosabb volt.

Tudom, lehet azzal jönni, hogy ha szerettem, jót akarok neki. Igazából nem akarok én annyira rosszat neki, de sajnos a mai napig fáj, hogy mennyire nem jelentettem neki semmit. Akik később voltak neki, sokkal fontosabbak voltak neki, mint én valaha.

Egyébként amiatt a dolog miatt, munkát se kerestem mellette :(.

És mikor vele vége lett, öngyilkos akartam lenni.

Anno neki is, a tesójának is sokat segítettem, ha én nem lettem volna, a tesója nem tett volna le szakmát, lehet valami hülye gyári melósként tengődött volna holmi fillérekért. Amikor az anyukájuk meghalt, akkor is, előtte már mint, vittem őket magammal a kórházba. De volt hogy az anyjuk halála előtt ide is költöztek hozzánk. Csak rá pár napra innen került kórházba az édesanyjuk és meghalt. A temetési ügyekben is sokat segítettem az anyai ági családjának.

Nekem nem igazán volt előtte kapcsolatom, pláne nem olyan, ahol lett volna szex is. És amikor elveszítettem, összeroppantam. Mert láttam, hogy mennyire ragaszkodott, sokáig, ment szembe a többivel. De aztán kb 1, 1,5 fél hónap alatt mint ha sosem lettem volna. Mindenki más jobbá vált a szemében.

Ezután akartam öngyilkos lenni.. habár nem jött össze, nem kerestem meg többet, nem kerestem a társaságát, de ettől függetlenül csak rá tudtam gondolni a későbbiekben.

A legrosszabb az volt, amikor idén megkeresett. Mert ő barátkozni akart. De én inkább hanyagoltam. Lehet ha akkor nem lököm el úgy mond, lehet a 6. számú pasi én lettem volna újra. Csak akkor ugyan ez simán megeshetett volna velem, hogy megismeri ezt a gyereket, és végül mellette köt ki és engem csal meg megint.

Egyszer is fájt, nem hogy kétszer. Csak mióta megkeresett, és nincs a másik párom, aki akkoriban volt, mikor megkeresett, azóta ő jár a fejembe újra és újra.

Főleg ilyenkor a legrosszabb, komolyabb ünnepkor, illetve szilveszterkor. Ekkor fáj a legjobban a magány.

Igazából jó lett volna tudni, hogy mi lett volna a vége annak a "barátkozásnak".. Ezt a részét nagyon elcsesztem, de ahogy mondtam, szerintem jobban jártam vele, hogy nem mentem tovább, nem vittem tovább ezt a szálat és inkább tiltottam.