Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi értelme a párkapcsolatoknak, ha ennyi megcsalás, hátba döfés van?
Már úgy vagyok vele, hogy elegem van.
Eddig három párkapcsolatom volt;
1. megcsalt a párom 2 év után, de első szerelem volt, állítólag egy ilyen pofára esésen majd mindenki túlesik az elején.
2. utána jött egy 5 éves kapcsolat, ahol én lettem másba szerelmes, nem feküdtem le vele, de csók, bújás, petting volt, párhuzamosan tartott ez két hónapoig a párkapcsolatommal, míg végül kiléptem.
3. ezzel az emberrel, akit a 2. pontban említettem végül egy pár lettünk, de 3 év, 4 hónap után meg ő szeretett bele másba, és csontra lejátszódott ugyanaz a szitu, annyi különbséggel. hogy ő viszont szexelt is a lánnyal és fél évig alakoskodott, csalt, mígnem bevallotta, hogy már nem akar tovább velem lenni.
Na, mostanra nekem a nem létező tököm tel van a kapcsolatokkal, bár most single vagyok!!!!!!!!!!
Mi a jó francért legyen újra hapsim, ha borítékolható, hogy megint valami hasonló lesz?
Lehet, hogy 10, 20 vagy 30 év múlva,de alig hiszem, hogy egymás kezét fogva patkolunk el.
Tetejébe majd még a nyakamon lesz pár kölyök is, és elvált, egyedülálló, pofára ejtett anyuka leszek.
Az a szomorú, hogy a rokonságban, haveri körben, melóhelyen, mindenhol ezt látom.
Emberek összejönnek, együtt vannak néhány évet, aztán rajzanak szét, vagy téged csalnak, vagy te csalsz, de a pofára esés elkerülhetetlen.
bennem is megfordult mar ez a kerdes, bar en elvileg nem lettem megcsalva (azt hozzatennem, hogy a barataim eleg manipulativak es rendkivul okosak voltak, tehat valoszinuleg nem tudnam meg).
oszinten, en nem hiszek a megcsalas nelkuli monogam kapcsolatban. nem ismerek olyan not, aki ne csalta volna meg a baratjat (ferfi ismeroseim nagyresze szingli, aki nem, arrol is hallottam, hogy megcsalta a nojet 3-4szer).
olyan emberek csaltak meg a parjukat, akikrol kivulrol mindneki azt gondolta, hogy alompar, a csajt vitte utazasokra a faszija, aztan egy sracot leszopott egy buli utan.
ha olyan nok, akiket a tenyerukon hordoz a jokepu, gazdag pasija, is megcsaljak a parjukat, akkor en ebbe nem sok remenyt latok.
persze, ez jellemtol is fugg. de a kapcsolatok melypontjaiban nagy a riziko, hogy tortenik valami, ha van egy adott ember az eletedben, aki esetleg erdekelne.
kerdesedre valaszolva, az emberek nem szeretnenek egyedul lenni, jo osszebujni valakivel, nyaralasokra jarni, stb. tehat az eletedet megosztani valakivel.
en speciel introvertalt vagyok, szocialisan fogyatekos es kettesben tudok a legnyitottabb lenni, ezert nekem a kapcsolat ertelemszeruen a legjobb megoldas. hozzatennem, hogy kulfoldon elek es igen nehezkesnek talalom a mely baratsagok kialakulasat.
Ez a fő kérdése a 21. századnak, hasonló helyzetben vagyok vele.
Brutális a média agymosás, ahol hamis világképpel nőnek fel az emberek. Már gyerekkortól mossák az ember agyát, hogy a nő és a férfi is a tökéletes párt keresse, ám a valóságban ilyen nem létezik. Amikor első párkapcsolati problémába ütköznek, akkor azonnal elkezdenek menekülni... és ilyesmi lehet a megcsalás is..
Fogyasztói társadalmat élünk itt minden a pénzgazdálkodás és az ÖNZŐ érdek. Vannak emberek akik úgy gondolják, hogy minden áron boldognak kell lenniük mert az élet csak rólunk szól. Ez feltétel nélkül NEM IGAZ mert tény hogy a saját életedben te legyél boldog. De ennek nem az az ára, hogy ÁTGÁZOLJ valakin, márpedig a média és internet ezt nyomja. ( lásd. facebookon a Női önbizalomedzőt .. pszichopata képző)
A társadalom elgépiesedett, velük együtt az érzelmek és a kapcsolatok is. Háttérbe szorult a valódi szeretet és kölcsönös tisztelet ezt váltotta fel az érdek és az önzés. Hiéna társadalomban pedig csak akkor érvényesülhetsz, ha taposol..
nem mondom hogy ez az egyetlen igaz válasz, de van benne némi megfontoladó...
Jogos most a fájdalmad... de egy stabil kapcsolathoz erős énkép kell (ismerd magad és ne csak felületesen) illetve tudatosság, következetesség kell. A kudarcokat nem feltétlen kerülöd el, de meglepi nem lesz és kézben tartod a dolgokat.
Nekem...
1. szerelem, nagyon örültem neki. Azt hittem örökké tart majd. De ellaposodott a kapcsolat, sok helyen megtört fogaskerék, és nem ment tovább. Szétváltunk.
A 2. párom tanított meg "mendzselni" a párkapcsolatom. Ő fedeztette fel velem a szexualitás gyönyöreit, adta első orgazmusom, tudatosságot és magabiztosságot adott a szexben éppúgy, mint, a kapcsoltunkba. Viszont nagyon felemelte a lécet a többi férfi számára, mert már tudtam mi kell nekem, és tudtam ki nem adhatja meg nekem. Vele is szétválltunk, mert másfele vitt az utunk.
3. páromra sokat kellett várni, őt szerettem a legjobban. Vele nem halt meg a szerelem 1-2 év után, rajongtam érte. De őt megilyesztette ez a szerelem, és végül vége lett ennek is.
4. páromat nem teljes szívből választottam. Összepasszoltunk sok dologba és jól kijöttünk. Szerettem, de csak szerettem. Így nem is volt kérdés, hogy mikor fülig beleszeretett egy csodás lányba, én támogattam a továbblépésben, és azóta is nagyon jó barátok vagyunk.
Nekem 4 kapcsolatból egyikben sem volt megcsalás. A2. kapcsolatom után már tudtam kontrollálni sok dolgot. pl magamat. És tudtam, ha elrontottam valamit, azt is ha egy kapcsolat hamarosan lezárul és nem féltem meglépni. Sokszor kellett önvizsgálatott tartanom, de sosem csalódtam egy kapcsolatomban sem.
Ezenkívül érdemes észrevenni, hogy az emberek sem tudják mit akarnak. Mindenki görcsösen akar párkapcsolatot, mert egyedül vagy gyengék, vagy mert egyedül lenni " ciki". Így sokszor fejest ugranak olyan párkapcsolatokba, ahol szerelem nincs, gondolják, majd úgyis beleszeretnek a másikba. De eltelik pár hónap és rájönnek, hogy ez nem így van...
mindenki görcsösen akar párkapcsolatot
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!