Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért vagy hűtlen?
A legjobb barátnőmet folyamatosan csalják természetesen ezt ő is tudja. Ő mélyen megveti ezt én viszont körülménytől függően nem, és mindig mennek köztünk ezzel kapcsolatban a mély beszélgetések.
Most is együtt vagyunk ezért ki írtam hogy lássuk ezt a kérdést más szemszögéből is.
Köszi a válaszokat kort és nemet is írjatok legyszives :)
A 15 év óta tartó kapcsoltunkban egyszer esett meg, egy olyan nővel feküdtem le akinek korábban udvaroltam, de mindig elutasított azzal az indokkal, hogy kapcsolatban van. Annyira be voltam rá pörögve, hogy szó szerint szétkeféltem, majd reggel rácsuktam az ajtót és piszkosul dühös lettem magamra. Először el akartam mondani mindent a páromnak, de a testvérem tanácsára nem tettem. tudom, hogy nagyot hibáztam és azt is tudom, hogy nem érte meg. Azóta is lett volna lehetőségem félrelépni egy munkatársammal, de akkor leállítottam és ez még magabiztosabbá tett.
Ami a páromat illeti évekkel később, de tudomásomra jutott, hogy volt egy afférja külföldön az egyik kollégájával, de ez még a kapcsolatunk elején volt. Ha ez ismétlődő dolog lenne és érzelmek is társulnának hozzá, akkor jobban zavarna.
Először is köszönöm az őszinte válaszokat szinte az összesre ment a zöld.
Szerintem elég gusztustalan hogy néhányan le húznak más válaszokat ami nem az ő értékrendjének megfelelő.
Láttam én már sok kapcsolatot és sok szerelmet, sok embert aki elítélte a hűtlenséget, majd x évvel később ez megváltozott hiszen jött egy szituáció és meg tette. Addig könnyű ítélkezni mások felett amég nem kerültél olyan élethelyzetbe.
Nyilván itt senki nem mondta hogy a hűtlenség az hű de pozitív és jó dolog nyilván tudatába van mindenki hogy ki miért teszi meg. Ez saját döntés senkinek nincs jogába bírálni. Vélemény lehet de a mocskolódásra semmi szükség.
#20
Köszönöm a linket ismerem a zenét :)
"Addig könnyű ítélkezni mások felett amég nem kerültél olyan élethelyzetbe."
Persze. Szegény megcsalók, nem ők tehetnek róla, ők csak áldozatok. ♥
Akik hűségesek, azokkal biztos soha nem történik semmi rossz, nem jön nehézség az életükben vagy a kapcsolatukban, nekik minden szipi-szupi, és nem érthetik :D
Arra nem gondoltál, hogy simán csak vannak, akik már kerültek "olyan" élethelyzetbe, csak más megoldást választottak? :D
"Ez saját döntés senkinek nincs jogába bírálni."
Egészen addig, amíg egy másik ember életére hatással van, és fájdalmat, kárt okoz másokban, addig igenis jogos bírálni. Ennyi erővel ha leköpök valakit az utcán, az is a saját döntésem, ne bírálja senki!
"Addig könnyű ítélkezni mások felett amég nem kerültél olyan élethelyzetbe."
Hát képzeld, nem beszélek könnyen. Számtalan alkalmam lett volna megcsalni a párom és mindet visszautasítottam. Tudod miért? Mert van gerincem, tisztelem annyira a másikat, hogy nem alázom meg a háta mögött. A hűtlenség döntés kérdése. Ebből látszik, ki milyen ember valójában. Szánalmas, hogy valaki ilyet tesz, aztán arra fogja, hogy mi könnyen beszélünk, amíg nem történt meg velünk. Persze, hogy nem történt meg velem, mert nem hagyom, hogy megtörténjen, van ennyi emberség bennem.
"Ez saját döntés senkinek nincs jogába bírálni."
Ez így nem igaz. Van joga annak az embernek, akit megcsaltak, és minden nap minden percében belehazudnak a szemébe, hülyének nézik, ennyire nem tisztelik. Ne te döntsd már el, hogy pl. a 70%-os válaszoló feleségének van-e joga bírálni a férjét, ha az hazudik neki, megcsalja, és ezzel elárulja őt. Ha valakinek ennyire nem számít a másik ember, akit elvileg szeret, ennyire nem érdekli, hogy benne milyen érzéseket okoz majd, ha esetleg kiderül, hogy megcsalta, akkor ne sértődjön már meg, ha mások leírják, hogy ez mennyire undorító viselkedés. Vajon mennyire szeretheti az ilyen ember a párját, ha nem érdekli a boldogsága, nem foglalkoztatja, hogy milyen hatással lesz ez az ő életére, hogy mennyire válik bizalmatlanná, lesznek-e benne kétségek, hogy mit rontott el, magát hibáztatja, mennyire lesz összetört, lelkileg megviselt. Amikor a hűtlen emberek megcsalják a társukat, akkor abban a pillanatban ők eldöntik, hogy nekik nem ér annyit az az ember, akivel együtt vannak egy kapcsolatban, hogy a saját élvezetüket, pillanatnyi vágyaikat félretegyék, hanem úgy vannak vele, hogy nekik ez jár, megérdemlik, meg egyszer élnek. Vajon a párjuknak nem járna, hogy olyan emberrel legyenek, aki szereti őket, akinek nem az jut eszébe, hogy tesznek rá, hogy milyen következményei lehetnek a tetteiknek, a lényeg, hogy jól érezzék magukat?
#35
Azért ezt a legtöbb ember ezt diszkréten csinálja így nincs fájdalom amég ki nem derül és hát az esetek nagy részébe nem derül ki. És akár mennyire fájdalmas ezt olvasni de amiről nem tud az nem fáj. Így nem állja meg a helyét ez az állítás.
#36 Ezek a te elveid, a te magaddal és a paroddal felállított elvárás miért akarod ezt ráerőltetni másokra. Nem tudom hány éves vagy de rájöhettél volna már az évek alatt hogy nem vagyunk egyformák mindenkinek más a helyes, az elítélendő. Senki nem tökéletes ahogy én se és te se. Te a hűtlen embereket tartod gerinctelennek én pedig a lelkiterrort alkalmazó anyákat és stb...
De ennek ellenére én nem akarlak meggyőzni semmiről te viszont igen. Értem hogy te hogy állsz ehhez a kérdéshez, felfogtam de ne várd el hogy ezért az én véleményem is változni fog a témát tekintve. Plusz az ahogy te állsz a dolgokhoz nagyon szélsőséges szemlélet szerintem én teljesen másképp látom.
#37 Én nem mondtam hogy xy ne bírálja a férjét de az itt válaszadók döntéseit és életvitelét nincs joga bírálni. Egyébként nem függ össze a szerelem a hűtlenséggel. Lehet bárki szerelmes és mellette hűtlen is. Az hogy te nem ilyen vagy az nem azt jelenti hogy más sem.
#38
Ha nem derül ki, akkor se tiszteli a párját.
Az esetek többségében pedig kiderül. :)
Van ismerősöm aki családapa dolgozik hogy a feleségének és a gyerekeinek meg adhasson mindent és meg is ad hosszú hosszú évek óta. Gyerekek jó iskolába rendezetten járnak, jogosítvány kezdett a nagyobbik, közös családi programok tényleg minden klappol de a férj mégis félre megy mert huszon x év házasság után hiányzik az a tűz ami nem örök. Ezért ő egy rettenetesen rossz, gerinctelen ember lenne?
Szerintem nem mert vannak ennél nagyobb bűnök hidd el. Legalábbis szerintem. Egyébként ugyan olyan számban hűtlenek nők mint férfiak tehát nem egy példa van erre. De senki nem fogja elmondani még a legközelebb álló embernek sem pontosan ezért a stigmákért és ítéletek miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!