Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek meg lehet bocsátani akárcsak egy megcsalást is, vagy mennyire lehet?
Tudom hogy ez egyénfüggő. Hallottam már olyat, hogy valaki meg tudott, valaki pedig nem.
Én ha magamból indulok ki, én egyet se tudnék, véget vetnék rögtön.
Annak kapcsán merült fel a kérdés, hogy van egy haverom, gyerekkori. A feleségével még főiskolán ismerkedtek meg, 6 után keltek egybe, egy éve házasok, és nemrég a feleség elmondta neki, hogy megcsalta őt az egyik exével. A haverom eléggé megzuhant, pedig már nem is szerette a feleségét egy ideje, csak amiatt vette el, mert a csaj erőltette és annak családja. Most a felesége azt mondja még mindig őt szereti, és meg akarja menteni házasságukat. Szerintem ezt előbb kellett volna előhozni, nem pedig megcsalni. Én nagyon sajnálom a barátom, mert most magát hibáztatja mindenért. Holott az, hogy idáig jutottak, a csaj hibája is, már kapcsolatuk alatt eléggé megváltozott. Hisztis lett, követelőző, mindent irányítani akart, a haveromat is. Úgy csalta meg a haverom ráadásul, hogy ő volt féltékeny és ellenőrizgette folyton (levelek, üzenetek, közösségi oldal), ehhez képest nem a haverom, hanem ő volt hűtlen. (Én már régebben éreztem nincs minden rendben, csak nem akartam beleszólni).
Én nem tudom, én a helyében nem kezdeném újra, hanem csendben, nyugodtan inkább különválnék tőle.
Szerintetek?
27/F és 26/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!