Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Évekig csalt ugyanazzal nővel, megbocsássak neki?
Itt már csak az hiányzik, hogy a másik nő is lebabázzon és összeköltözzetek!! 🤣
Hogy neked komolyan megfordult a fejedben a megbocsátás ez elèg szomorú!
Az apa nem a gyerekkel lesz, hanem a szeretőjéhez járkál majd. Aztán ha valami vita van a szeretővel, akkor azt otthon a családon vezeti le (nem a verésre gondolok, inkább érzelmi dolgokra). Egy gyerek is látja, hogy milyen az apja (enyém is ilyen volt). Hétvégén mindig akadt valami program, ahova egyedül tudott csak menni (szeretőjével), munka után is késő este jött haza, mert szintén a szeretőnél volt. Én meg csak azt láttam gyerekként, hogy nem igaz, hogy engem ennyire nem lehet szeretni, hogy a saját apám nem akar velem egyáltalán időt tölteni. Anyám meg úgy gondolta, hogy legalább együtt tartja a családot. De ez milyen együtt? Kaptam egy alig látott apát, akinek soha nem felelt meg semmi, amit csináltam.
Ha a gyerek szempontjából nézed, akkor is jobb, ha külön mentek, meg a saját szempontodból is.
Aki meg azt írja, hogy le fog lépni, dehogy fog. Az ilyenek élvezik, hogy otthon mosnak, főznek, takarítanak rájuk, nekik meg csak a jó részek maradnak a szeretővel. A kis kiruccanások, üzleti útnak álcázva, az izgalom, hogy itt ez az új nő, aki körberajongja, neki nem kell a gyerekkel foglalkoznia, de azért mégis elmondhatja, hogy van egy okos, szép gyerek, akivel lehet a kollégák, ismerősök előtt dicsekedni. Az már lényegtelen, hogy a gyerek nevelésében ő nem igazán vett részt.
Szóval a lényeg, hogy nem azzal teszel jót sem magadnak, sem a gyerekednek, ha mindig mindent megbocsátasz, és tűrsz, hanem a sarkadra állsz, és nem maradsz a pároddal.
es mivan ha a ferjed lep le a masik novel?
hmmm
mert nem szeret teged
Mndig van más választás!
Homokba dughatod a fejed, de ettől nem lesz egy család már sosem ebből. Aki a legkiszolgáltatottabb állapotodban még hátbaszúr, attól ne sok jót várj!
De most komolyan, miért akarod hogy a gyereked ezzel az ember(szerű valami)vel éljen, aki jóeséllyel úgyis le fog lépni?
Hazamész szépen, összeszeded magad kicsit, aztán elmész 4 órában dolgozni, addig szüleid vigyáznak a babára. Később lehet újabb kapcsolatod is, nem te lennél az első elvált anyuka aki új életet kezd.
"Mi a francért nem építettél fel magadnak semmilyen életet, miért egy másik embertől várod? Tipikus buta, alja nő lehetsz, aki még egy ilyen helyzetben is függ a "párjától"
Még egy ilyen helyzetben is függ a párjától? Miért egy csecsemővel mit tudna csinálni? Kiváncsi lennék az apuka hogy boldogulna, ha rámaradna a gyerek.
Ha több mint egy éve csal akkor még vagy 15x bocsáss meg neki szerintem...
Good Luck!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!