Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Szerintetek hihetek az exnek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek hihetek az exnek?

Figyelt kérdés

11 éve vagyunk együtt, de elhagytam pár hónapra, mert nagyon kisiklott a kapcsolatunk.

Ezen idő alatt mind a kettőnknek volt párkapcsolata. Ezzel nincsen baj.

Aztán kibekultunk. De előtte mikor meg mind a kettőnk exe meg volt, 3-4x le is feküdtünk.


Viszont, kiderült, hogy az ő exe a munkatársa volt.

Egyszer írtam a lanynak, mert nyomta a lelkem, hogy a párom nem e hazudik és ez a viszony nem e régebbi dolog volt.


A paromnak a telefonjaban megtaláltam egy jegyzetet, melyet 2015 februárjában irt, ekkor meg együtt voltunk, mert 2016 marciusaban mentünk külön.

Tehát innen a feltételezés, hogy akkor miért volt meg a címe.

Erre a párom válasza: Tudod, hogy rossz volt ez az eszköz és nem jó a dátum mert nem is ismerte akkor.

Utólag kiderült, hogy ez hazugság, mert az ex 2 évig dolgozott ott, a párom azt mondta 2-3 hetet.

Aztán mondtam neki, hogy tudom mennyit dolgozott ott.

Erre mentegetőzött, hogy nem akarta megmondani, mert akkor kombinálnék, hogy régebb óta tart a viszony.


Visszatérve... írtam a lánynak és rákérdeztem, hogy meddig tartott a kapcsolatuk. Nagyon normálisan írtam neki és ő is nekem. Ő állítja, hogy pár hónapot voltak együtt (ami oké, mert annyit voltunk kulon).

És előtte csak jóba voltak és ő soha nem rombolna szét egy családot.


Ha a lánynak van igaza, akkor tényleg nem csalt meg, ergo tényleg csak pár hónapot voltak együtt.


Viszont ott van a dátum címmel, miszerint, több mint egy éve volt meg a címe a csajnak.


Szerintetek az ex hazudik nekem? Lenne értelme hazudnia, hogy tényleg csak annyit voltak együtt?


2017. máj. 9. 19:45
 1/6 anonim ***** válasza:
Max. annyiból lenne értelme hazudnia, hogy jobb színben tűnjön fel. Engem inkább az izgatna, hogy a párom miért hazudik.
2017. máj. 9. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

Természetesen az is izgat. De a lány azonnal válaszolt. Tehát meg meg sem tudtak volna beszélni.

Lenne érdeke hazudni?

Helyretettunk mindent, most tényleg jó a kapcsolatunk.

2017. máj. 9. 19:55
 3/6 anonim ***** válasza:

Szerintem nem kéne már ezen agyalnod. A párod elmondta,hogy azért nem mondtam meg rögtön az igazat, mert akkor rögtön kombináltál volna, hogy már azóta tartotta a kapcsolatuk mikor még veled volt.

Az ex is korrekt választ adott, szerintem még ha nem is igaz, akkor sem kéne ebből ügyet csinálni már.

A címét simán bármilyen okból megkaphatta a párod.


A lényeg, hogy ti rendben vagytok, és hogy vége annak a kapcsolatnak. Próbáld túl tenni magad ezen a dolgon, és fókuszálj a jelenre, ne a múltra.

2017. máj. 9. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Engedd el ezt a sztorit.A most a fontos!
2017. máj. 9. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Jo olvasni,h vannak normalis exnok is.

Tudom nehez,de ne kattogj ezen...konnyen beszelek,pedig nekem se volt konnyu tultennem magam,dolgokon..Probalj hinni nekik,legfeljebb jobban nyitvarartod a szemed,hogy hazugsagon kapod e maskor is.De most hajlok arra,h igazat mondott.

2017. máj. 10. 06:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Szerintem engedd el a sztorit, ezen már nincs értelme agyalni. Inkább koncentráljatok az újraépítésre.
2017. máj. 10. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!