Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Baráti összejövetelből szeretkezés?
Először is tudom mit gondoltok azokról a nőkről akik lefekszenek egy ismerőssel, miközben van barátjuk.én is igy vélekedek még ezután az esetem.után is.
Régi ismerősöm elhívott a baráti körébe iszogatni, aztán az lett belőle, hogy felmentünk hozzá és lefeküdtünk. Nem voltam full részeg, emlékszem mindenre, de nagyon kivántam, és a kíváncsiság is hajtott, mert barátomon kívül nem voltam senkivel. Barátommal pedig nem mindig élvezek el.
Tehát szégyellem magam. De elmondjam a barátomnak vagy ne?
Előbb utóbb ugyis elfogom. De félek kicsit, hogy nagyon megfogom bántani.
Mi a véleményetek erről az egészről?
Viszont jo volt az ismerőssel, és ha vissza is csinálhatnám nem tenném.





Konklúzió: nem a megfelelő ember mellet vagy!
Szerintem mond el.










Persze, nem a megfelelő ember mellett van. Mivel, ha egy nő csal, ott a férfi az oka, mert nem megfelelő. :DDD
Kérdező, gerinctelen vagy. Legalább annyi legyen benned, hogy elmondod.





"Kíváncsiság hajtott" kellemes eufemizmus ez az erkölcstelenségre. Miért jobb árulóvá válni ahelyett, hogy kilépnél egy kapcsolatból amiben nem vagy biztos ?
"Tehát szégyellem magam".... "és ha vissza is csinálhatnám nem tenném"
Nem nem szégyelled magad. Majd amikor, fogod, akkor fogsz majd erkölcsileg emelkedni is. A jó hír az, hogy ennél már csak feljebb van. Sok sikert hozzá.
30/f










"Először is tudom mit gondoltok azokról a nőkről akik lefekszenek egy ismerőssel, miközben van barátjuk.én is igy vélekedek még ezután az esetem.után is. "
Örülök, hogy te is gerinctelen lotyónak látod magad, mert az is vagy.










no comment
nem kell elmondanod, úgyis kiderül idővel! Bár amilyen lúzer a pasid, úgyis megbocsát.





"Persze, nem a megfelelő ember mellett van. Mivel, ha egy nő csal, ott a férfi az oka, mert nem megfelelő"
Nem egyszerűen csak a nő azzal hitegeti magát, hogy azzal az emberrel van aki hozzávaló pedig nem.
Ez nem a férfi hibája, hanem a nő "vaksága". Ha kevés neki a párja, akkor bizony nem a párja a jó választás neki. Lehet kell pár év "tapasztalat gyűjtés" neki, vagy másik férfi.
Nálam is a párom az első férfi az életemben, de bevallom, nekem néha még ő sok nekem, nem hogy még mással is kamatyoljak! Szóval kb, ha adott a szitu, akkor is inkább "köszönöm, nem"-et mondok, mert nem vagyok a magam ellensége!





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!