Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek csak szórakozásból flörtöl velem, vagy komolyan képes lenne megcsalni velem a feleségét?
Van egy munkatársam, aki azóta flörtöl velem, mióta oda kerültem, kb. fél éve. Mindig is elég közvetlen volt a viszony közöttünk, de azért én távolabb húzódtam, ha már túlságosan belemászott a személyes terembe. Mindig becézget, mondogatja, hogy értem bármit megtenne. Én meg csak mosolyogtam az ilyen dolgokon és nem engedtem túl közel magamhoz. Tudom, hogy ez nem rólam szól, gondolom, hogy mással is ezt csinálja. (Tipikus kiéhezett 40-es).
Viszont az én párkapcsolatom kezd tönkre menni (nem miatta), és azt vettem észre, hogy kezdek hozzá érzelmileg kötődni. Már több mindent hagyok neki, ami nagyon nem jó, de sokszor csak utólag kapcsolok, hogy basszus mit csinálok.
Beleszálltam a játékába, amit nagyon nem kellett volna. Most ott tartunk, hogy puszit ad, ölelget, simogatja a hátam, vagy a combom, és állandóan célozgat rá, hogy egyszer majd összehozzuk, hogy munkahelyen kívül is együtt töltsünk egy éjszakát.
Viszont mindezt úgy mondja, mintha csak viccelne. Beszélgettem én már vele komolyan is, és akkor meg áradozik a feleségéről meg a gyerekeiről. Én már nem tudom mire gondoljak. De tudom, hogy nagyon le kéne kattannom már róla. Szerintetek tényleg képes lenne megcsalni velem a feleségét?
25N
Ezt most állítsd le, amíg nem késő!
Szeretnél belekeveredni egy ilyen problémába, hogy megcsalnak veled egy férjes nőt és tönkrevágnak egy családot?
Húzd meg neki a határokat és tartsd is magad hozzá! te inkább csak a szép szavakba vagy szerelmes, nem belé, mert nem kapod meg ezeket a jelenlegi párkapcsolatodban.
Ha nem jo a kapcsolatod és azt érzed nem kapsz töle szép szavakat romantikàt lépj ki..majd lesz màs..
Én is igy gondoltam hogy akkor lett késöbb màs de nem működött..viszont én felnött vagyok 2gyerekkel és belàtom azt a màsikat be se kellett volna mutatnom a gyerekeimnek mert csak hiànyoltàk utànna..most ugy érzem örökre egyedül maradok mint egy vkivel aki potlék lenne..meg ha csak 100%mutatnàm be a gyerekeimnek meg a rokonoknak..kivétel az egy barinőm aki tud mindent..
Na, ez is egy olyan szituáció, amihez elengedhetetlen lenne az önismeret. Ha ez meglenne, akkor te is látnád, hogy valójában nincsenek valós érzelmeid a flörtölgető kollégával, csak annyi a helyzet, hogy most, hogy rossz a párkapcsolatod, jólesik a törődés, figyelem és érdeklődés, amit otthon nem kapsz meg.
Másrészt gondolkozz már el azon, mit is várhatnál egy olyan alaktól, aki ilyeneket művel az állítólag szeretett felesége háta mögött. Komolyan szeretnél ehhez asszisztálni? Szerinted bármi jó kisülhet belőle?
Épp itt az ideje, hogy határozottan kiszállj ebből az ostoba játékból, mert ha folytatod, te szívod meg a legjobban. A kulcs az önuralom, ha nem vagy valami primitív ösztönlény, akkor simán menni fog.
Vadászgat, szórakozik.
Megvan az otthon is de veled ki élheti magát. Te vagy az izgalom.
Ha a szeretője akarsz lenni akkor nosza.
Máskülönben akkor állj szóba bárkivel ha az már lezárta a kapcsolatát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!