Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez egy jel lehet, hogy megcsal?
Négy hónapja vagyunk együtt a barátnőmmel. Kb. egy hete nálam volt, mikor csörgött a telefonja. Felvette, az anyjával beszélt ("szia anya", "puszi anya", ezekből erre következtettem), de valahogy végig olyan zavartnak tűnt, pedig teljesen sablon dolgokról beszélt. Utána kettő percre, amíg kiment a helységből, belenéztem a telefonjába. Egy monogram volt elmentve névként, de a szám alapján ráismertem, az egyik üzlettársam volt az, akivel előtte 1-2 héttel teljesen véletlenül találkozott a barátnőm, kvázi én mutattam be őket egymásnak. Először csak az foglalkoztatott, hogy honnan tudja a számát (kizárásos alapon az irodám asztalán egy névjegykártyáról), aztán kezdtem el másra gondolni, főleg, hogy a találkozás után a barátnőm elég sokat érdeklődött a pasiról.
Estére sikerült teljesen bekattannom, amíg fürdött, küldtem a számra egy sms-t, félrevezetésként, "nagyon hiányzol, szeretnélek már látni", de annyi volt a válasz, hogy "sok a munkám, de hívlak, ha ráérek", ezzel igazából csak még jobban felhúztam magam. Pár nappal ezelőtt mondta a barátnőm, hogy találkozik az anyjával, de ugyanolyan zavart volt, mint mikor telefonon "beszéltek". Tudom, hogy idiótaság, de követtem, egy kávézóba ment, és a legjobb barátnője volt csak ott. Valahol megnyugtatott, de egyszerűen nem értem, hogy ebben miért hazudott. Meg ki tudja, miben még, tényleg furcsa lett egy ideje.
Biztos vagyok benne, hogy ha szemtől-szembe rákérdeznék a pasira, letagadna mindent, de szeretném kideríteni, aludni sem tudok lassan emiatt.
Mit tehetnék, és egyáltalán, van okom aggódni, vagy csak túlreagálom?
25F
Elég gyanús annyi szent. Lehet akár megcsalás, de lehet ilyen lelkizgetős hülyeség is olyasmi mint a chatsex :/
30/f
Hogy megcsalt e már vagy sem azt nem tudhatjuk, viszont saját szemeddel lathattad, hogy hazudott. És az az sms.
Én lépnék a helyedben. Megpróbalnék rájönni miért hazudozik.
N
Egyrészt nehezen hihető a történet,másrészt abszolút nem férfiként viselkedsz. Attól félsz hogy elveszíted a "szerelmed", vagy attól, hogy megcsal és akkor milyen rossz lesz Neked.....ezt kéne magadban eldönteni.
Hagyjad már abba az elméletgyártásokat és zárd le a dolgokat, olyan vagy mintegy tini lány, aki szerelmes regényeket olvas unalmában. Férfi Vagy, lépj a tettek mezejére és zárd le a dolgot minél hamarabb.
Számomra elfogadhatatlan más személyes tárgyához hozzányúlni az engedélye nélkül, nálam ez nem fér bele. Ha tudod, hogy linkelt, akkor kérjed meg, hogy a szemed előtt hívja vissza az "anyukát" akit Te is ismersz, ha tudja hogy hazudott neked, önként fogja beismerni a dolgot. Te megkapod a lehetőséget, hogy a történtek után akarod-e folytatni vagy elköszöntök egymástól.
Ha úgy gondolod, hogy a partnered letagadna mindent és gátlástalanul hazudna a szemedbe, akkor meg mi a fenének vagy vele együtt? Hü..t csinálsz magadból.
40F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!