Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jobb lett volna az elején lefeküdni vele, mint így, hogy érzelmileg belementem? Érzelmi vagy fizikális megcsalás a rosszabb?
Folyton mindenki azt hangoztatja, hogy az érzelmi megcsalás sokkal rosszabb, mint a fizikai félrelépés - amit persze ugyanúgy mindenki elítél. De esetemben éppen a fizikai megcsalás elkerülése vezetett oda, hogy érzelmileg is belegabalyodtam a dologba.
Nem szoktam itt kérdéseket feltenni, de ez most kezd felőrölni.
Az alap szitu: van egy nő, akivel heti 2x találkozom a munkám során. Lassan fél éve rettenetesen izgat. Az elején csak fizikálisan kívántam, és egyszer lehetett volna is valami, de úgy döntöttem, hogy lezárom ezt magamban. Hozzá kell tenni, hogy ő is láthatóan nyitott lenne a dologra. Nem is próbálkozik, semmi, tiszteletben tart mindent. Én viszont egyre elkeseredettebben vágyok rá azóta. És már nem csak fizikálisan. Szeretem, hogy megnevettet, hogy lehet vele értelmesen beszélni, olyan ígéző tekitete van, hogy elveszek benne. És minél inkább távolságtartó velem, és minél inkább el akarom kerülni, annál jobban vágyom rá.
10 éve vagyok házas, viszonylag fiatalon házasodtunk. Van két gyönyörű lányunk, szeretem a feleségem és tényleg nem akartam megcsalni. Nem is akarnám felborítani a családunk vagy meggyalázni a feleségem. Esküszöm, eljutottam arra a pontra, hogy lehet, hogy jobb lett volna az elején egyszer lefeküdni vele, aztán ennyi, lelohadt volna a vágyakozás. Ez viszont most már lassan tarthatatlan.
Férfiak, mit tennétek ilyen esetben?
Nők, feleségként melyik lehetőséget viselnétek jobban, ha kiderülne?
35/F
#20-as, még igaz is lehetne amit írsz, én is azt gondolom, hogy a dolgoknak kölcsönösen kell működni, fontos hogy mindkét fél részéről meglegyen a figyelmesség évek múltán is.
Viszont azt is tapasztalom, hogy nagyon sok nő házasság, de főleg miután gyerek van teljesen elhidegül a férjétől. Nem számít semmi csak a gyerek, elfelejtik, hogy ők nem csak anyák, hanem feleségek/nők is. Azt hiszik az elég, hogy nevelik a gyereket, vezetik a háztartást.
Itt is legtöbbször mi a reakció, ha valaki félrelép vagy elbizonytalanodik? Hogy majd az új nőcske főz, mos és vasal és azok után tuti nem lesz kedve kufircolni.
Én se gondolom, hogy a megcsalás a megoldás bármire, de mikor a férj többször jelzi otthon, hogy gond van, nincs közös program (időnként gyerek nélkül is), nincs szex és a feleség nem változtat semmin, akkor egy idő után nem meglepő, ha egy harmadik fél felkelti a férfi figyelmét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!