Volt olyan, hogy elhagytad valakiért a párodat, de utólag megutálod az új valakit, haragszol rá, mert azt kezded érezni, hogy miatta "eldobtad" azt, akit szerettél, és aki szeretett, csak későn jöttél rá, mert összezavarodtál érzelmileg?

Nem volt, de tudok ismertségi körben hasonlót...

Viszont az ilyen ember szánalmas és nincs önkritikája, ezért is tart ott ahol...

"elhagytad valakiért a párodat, de utólag megutálod az új valakit, haragszol rá, mert azt kezded érezni, hogy miatta "eldobtad" azt, akit szerettél"

Csak magát okolhatja és magát kellene utálnia, nem az új párját, ő hagyta ott a régit, ő döntött így...nem az új tehet róla, nem másra kell kenni a saját idiótaságát.

Nem történt ilyen, sosem ugrok egyik kapcsolatból a másikba, de nem is ismerkedek, amíg kapcsolatban vagyok.

Ebben a helyzetben kizárólag magára vethet az ember, hozott egy döntést, vállalja a felelősséget. Egyetlen emberre haragudhat - saját magára.

Majdnem, csak nem ezért utáltam meg az újat.

Házasság, két gyerek, meg a szokásos, szürke hétköznapok.

Aztán a munkahelyre jött egy új csaj, akin láttam, hogy bejövök neki. Szó mi szó, fiatalabb és vékonyabb, mint a volt feleségem, nekem is tetszett.

Aztán elkezdtünk beszélgetni, állandóan panaszkodott a pasijára, meg kért tőlem tanácsot párkapcsolati dolgokban. Ez észrevétlenül csapott át oda, hogy én is elkezdtem panaszkodni, hogy sokat dolgozik a feleségem, ráadásul mi szakban, ő meg irodában, de sok a túlóra, szóval még hétvégén sem biztos, hogy együtt tudjuk tölteni a napot.

Aztán szépen elkezdte telebeszélni a fejem, amit persze utólag könnyű átlátni. Hogy milyen nő az ilyen, bezzeg ő mit meg nem tenne érte, ha ilyen jó férje lehetne.

Akkor kellett volna szétvernem a fejem egy csavarkulccsal, most már tudom.

De akkor kezdtem belezúgni, és ábrándozni arról, hogy milyen lenne vele, és hogy nekem ennél jobb élet (meg persze jobb nő) jár.

Aztán jöttek a titkos találkák, a lopott pásztorórák. Ezzel párhuzamosan a feleségem egyre morcosabb lett, állandóan volt valami baja, nem volt kedvem hazajárni se. (Utólag persze tudom, hogy azért, mert ő akkor már érezte, hogy valami van, és igaza van sajnos, hogy teljesen elhanyagoltam őt és a gyerekeket is, úgyhogy még nagyobb hül.ye voltam, mint hittem.)

Egyik nap a szeretőm közölte, hogy ez így nem megy tovább, szakított a pasijával, és én is váljak el. Ha nem, akkor pedig mindent kitereget a feleségemnek.

Napokig nem aludtam, őrlődtem. Nem tudtam enni, sokat fogytam, mert képtelen voltam választani.

Aztán egyik nap a csaj mondta, hogy délután négyig van időm, különben telefonál, és mindent elmond. Meg persze ment a szöveg, hogy boldogtalan a házasságom, minden rossz, amúgy is válnunk kéne, nem miatta fog ez így történni.

Összeszedtem magam, és elmondtam a feleségemnek, hogy válni akarok. Először persze azt nem, hogy miért, de elég hamar kiszedte belőlem, szerintem már tudta.

Mondtam neki, hogy nem költözök még el azonnal, maradok a gyerekek miatt. El se tudtam képzelni, hogy fognak boldogulni nélkülem. Azt is nekem kellett elmondani a gyerekeknek, hogy el fogunk válni.

Aztán a feleségem gyakorlatilag kidobott. Úgy mentem el egy hátizsákkal, hogy a vonatról hívtam anyámékat, hogy egy időre odaköltözök.

Aztán jött pár hét, amíg el voltam varázsolva. Végre szabadon, bűntudat nélkül lehettem az új szerelemmel, semmi más nem érdekelt.

De nem tartott sokáig.

Kezdődött azzal, hogy az összeköltözést nem tudtuk megoldani. Én fizettem a gyerektartást, a csajnak se volt sok pénze, albérlet kilőve. A szülőknél lakást én azért így 35 fölött már nem akartam.

Hónapokig maradt az, hogy néha találkozunk egy pásztorórára. De aztán este egyedül feküdtem az ágyban. Meg persze hallgattam anyámat, hogy mekkora ökör vagyok, amiért eldobtam a családot. A nőt persze fel se vihettem, bújkáltunk mint a kamaszok. Ez egy idő után elég fárasztó lett.

Hiányzott, hogy van kihez hazamenni, összebújva aludjuk, heti 3-4 szex, nem csak ha sikerül megoldani.

Közben gyűltek a viharfelhők.

Az ütött először szíven, mikor rájöttem, hogy utál a fiam. Próbáltam vele megértetni, hogy őt nem hagytam el, csak az anyjával nem tudtam már tovább együtt maradni.

Akkor is gyanút foghattam volna, mikor a legjobb barátaim előbb próbáltak beszélni a fejemmel, hogy én ezt még nagyon meg fogom bánni, és nem értették, miért mondom, hogy nem volt jó a házasságunk.

Aztán szépen, fokozatosan elfordultak tőlem.

A kapcsolatom közben egyre rosszabb lett. Ő féltékeny volt rám, hogy biztos azért járok a volt nejemhez, hogy szexeljünk, jönni akart velem a láthatásokra. Én meg rá, mert végül is ő is csalta velem a pasiját, mielőtt szakítottak.

Jött a szekírozás, hogy mire fizetek ennyi gyerektartást, a fele is sok lenne, így nekünk sose lesz lakás, pedig ő is akar gyereket. (Én nem, mert három gyerek sok lenne, ő meg rávágta, hogy milyen három, ő egy gyereket akar csak. Akkor azért az kijózanító volt.)

A lényeg, hogy mire kimondták a válásunkat hivatalosan is, én már csak azért tartottam ki az új kapcsolat mellett, mert kínos lett volna belátni, hogy a semmiért dobtam el mindent.

De nem azért utáltam meg, mert ők okoltam volna azért, mert miatta dobtam el, akit szerettem. Hanem saját maga miatt, sajnos nem ismertem ki időben, hogy milyen.

Egyébként meg igen, rájöttem, hogy a volt feleségem szeretem, hogy szenvedek, mert eldobtam a családomat, és a házasságom jó volt, csak én vagyok a legnagyobb barom a világon, akit egy punci meg tudott bolondítani.

Mire beláttam, hogy vissza akarom csinálni az egészet, addigra persze a feleségemnek már más udvarolt, és úgy éreztem, hogy belehalok a féltékenységbe és a fájdalomba. Mikor mesélték a gyerekek, hogy összeházasodnak, és hallottam, hogy a telefonban apának szólítják azt a másikat, akkor iszonyatosan leittam magam. Több napon át piáltam.

Megpróbáltam az új kapcsolatot helyrehozni, és eljutni vele egy magasabb szintre. Aztán megtudtam, hogy hónapok óta csal egy pasival, akivel egy faluban laknak. Nála volt, mikor nekem azt mondta, hogy a nagyszüleit látogatja. Innentől persze nem volt visszaút, be kellett látnom nyilvánosan is, hogy sza.r cserét csináltam vele, és igazuk lett a barátaimnak, hogy mindent megbánok.

A legjobban egyébként saját magamat utálom, amiért csak utólag jöttem rá, hogy hagytam magam megvezetni. Néha úgy érzem, most szándékosan élek önpusztító életet, hátha a cigi vagy a pia hamarabb kinyír.

5-ös nem is prôbåltål visszamenni a felesėgedhez?

Ne pusztītsd magad, a gyerekeidnek szüksėgük van råd.