Menni vagy maradni? Harmadszorra is elválni?

18évesen mentem férjhez először(most 39 vagyok),21 évesen született a fiam. Szerelmi házasság volt, csak túl fiatalok voltunk, szülés után nemsokkal megcsalt. Elhagytam, bár szenvedtem mint egy kutya. Rá másfél évre megismerkedtem második férjemmel. Fiamat elfogadta, engem szeretett. Született két lányunk. Nem volt nagy szerelem, inkább nagy szeretet. Többször megcsalt. Csak 1éjszakás kapcsolatok. Pedig állítólag nagyon jó volt neki a szex velem. Az első 3-5ről úgy tettem mintha nem tudnám, a következő 5nél már hisztiztem, ő tagadott. Végül elhagytam. 3. férjet nem akartam, de annyira beleszerettem, hogy nem tudtam neki ellenállni. 33 évesen mint egy tinédzser. Szerintem ember nem szeretett még így a földön. 2 megcsalós házasság után os 100%ig bíztam benne. Azt hittem szeret mint én. Szültem neki egy kislányt. Neki még nem volt, s én bármit megtettem volna érte/neki. Aztán terhesen kiderült, hogy 11hónapja irkal találkozgat egy nővel. Állítólag csak csók volt. Na de azt állít mindenki amit akar, amit elhisznek neki. Végig semmit nem vettem észre, bár visszagondolva többször volt feszült. Megbocsájtottam, mert meghalltam volna nélküle. Ez másfél éve volt, de bízni azóta sem tudok benne. Elmegy munkába, utána rögtön jön haza, csak velem van. Se haverok se horgászat, se kocsma azóta.Ha munkatársaival névnapoznak is visz magával, pedig szerintem ez égő neki, hiszen más feleség nincs ott.Nem én kértem ezt, ő döntött így.Boltba sem megy egyedül, sehová. Viszont hiába vagyok ott, bámulja a csajokat, aztán letagadja. Élvezi, hogy tetszik mindenkinek. :) Én meg semmiért nem merek neki szólni, minden úgy van ahogy ő akarja, mert félek újra megcsal. Tökéletes felesége akarok lenni. Hogy milyen feleség vagyok, hogy megcsalt mindenki? Hisztis, szeretet hiányos. Túlzásba. Fél percenként kell nekem ölelès, mondani, hogy szeret.Azon kívül adok magamra, rend van a házban, főzök, imádom a gyerekeket, van munkám, nem csalok, nem flörtölök. Szexben mindent megteszek amit kér ha számomra undorító is, mintha élvezném. A haverjai imádnak. Nem vagyok hárpia, csak hisztis. Amíg nem derült ki mehetett haverozni, bárhová nem hisztiztem. Csak ha nem ölelt meg akkor. Hazudós voltam( kisebb dolgokban, otthon ezt láttam) de mellette leszoktam róla. Ezt is meg tudtuk beszélni. Reggel kelek hozzá kaját csinálni, meghallgatom ha baja van. Tehát átlagos vagyok hibákkal, erényekkel.

Azt érzem hogy szeret, hogy megbánta, de nem tudok benne bízni. Picit sem. Kérdeztem miért tette;mert szórakozott, tetszett neki, hogy másnak is tetszik. De végig engem szeretett, be is akarta fejezni, csak félt hogy a nő elmondja nekem. Ezt állította. Hogy soha többé nem lesz ilyen belehalna ha elveszítene. Egy szavát sem hiszem, azt sem hogy azóta nem találkoztak. Tudni kell róla, hogy én csináltam belőle jó pasit. 60 kgos feketébe járó semilyen kinézetű volt, magának való. Felhízlaltam 100kgra, megnövesztettem a szőrzetét, kicseréltem a ruhatárát, megtanítottam kommunikálni. :) Hát bejött, most mindenkinek tetszik. :) Ő meg élvezi.

Nagyon rossz bizalom nélkül élni. Most legszivesebben elválnék, már nem szeretem úgy.

De én lennék a legnagyobb @va a kis városunkba. Csúfolnák a gyerekeimet. A legkisebb is apa nélkül nőne fel. Pedig nagyon jó apa. De nem akarok vele élni. Házam van, munkám van, pénz nem befolyásol. De olyan ciki az egész. 3*elválni.... de így meg boldogtalan vagyok. A nagyobb gyerekeim is látják rajtam, másfél éve nem mosolyogtam, én az életvidám. 3férfi volt az életemben, másnak 1hét alatt van ennyi. Mégis engem itélnének el, mint a 2. után.

Ti mit tennétek? Elválnátok ha rohadt boldogtalanok lennétek?