Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért csalja meg a barátnőjét egy szerelmes férfi? (Bővebben lent)
A barátnő én lennék. Több mint egy éve vagyunk együtt és sokáig úgy tűnt, hogy minden rendben. Az elejétől fogva éreztette velem, hogy mennyire szeret és tökéletes volt az együtt töltött idő. Soha nem veszekedtünk, terveztük a közös életünket és biztosított afelől, hogy soha nem fog engem megbántani/megcsalni stb., mert az összes többi nő akit ismer, vagy viszonya volt velük előttem, eltörpülnek mellettem. Egyszóval az egekig magasztalt engem, és bevallom nagyon jól esett. Én is megadtam neki mindent, amire (szerintem) egy férfi vágyhat. Most viszont a tudomásomra jutott, hogy már a kapcsolatunk elején megcsalt, aztán tavaly nyáron ismét összeszedett valakit pár hét erejéig, most pedig egy újabb csajnál próbálkozik. Ezalatt persze folyamatosan én voltam a mindene és álmai nője, ha pedig esetleg gyanakodtam a furcsa viselkedésére, még én lettem leb*szva.
A kérdésem tehát az, hogy ha egy férfi mindent megkap a barátnőjétől, és állítólag szereti is, akkor milyen okból csalja meg?
Vannak ilyen pasik. Sokan az ideális házasságot is így képzelik el.
Egyrészt nagyon okosnak tartja magát.
Másrészt biztos benne, hogy úgy megbolondított, hogy meg fogsz mindent bocsájtani.
Sose fog megváltozni. Ha tényleg elnézed ezt, csak vérszemet kap. A legjobb, ha lezárod ezt a kapcsolatot.
Azért magasztal, h elaltassa a gyanakvásodat. Te abban a hitben vagy, ha pasi téged szeret és mivel te is szereted, az égvilágon mindent el fogsz neki nézni, mert úgy fogsz erre a dologra tekinteni, h csak egy kis botlás. Hiszen ti olyan jól megvagytok, nem veszekedtek és te vagy álmai nője. Arra játszik a pasi, h te majd sajnálni fogod felrúgni ezt a szuper kis kapcsolatot.
Ő meg a legvagányabb gyerek lesz a környéken,baráti körben, akinek balhé nélkül lehet egyszerre több nője.
Valtozatossag.
A szex csak egy sima "urites", egy kellemes dolog.
Nem ugyanaz mint az erzelem, a szerelem, mikor szeretsz valakit.
Lehet hogy nagyon szeretem a felesegem foztjet, de neha kedvem van megkostolni egy etteremben hogy ott milyen ize van.
Ilyen egyszeru, nem kell ebbol olyan marha nagy dolgot csinalni.
16
gondolom te is ezt csinálod! f v n vagy?
16, tehát ha te szeretsz valakit, simán félrelépsz azzal a magyarázattal, hogy csak "ürítesz" egyet?
Mert más annak a "főztje", mint az otthoni?
És közben egyáltalán nem gondolsz arra, hogy fájdalmat okozol annak, akit állítólag szeretsz???
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!