Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem bírom abbahagyni? Tényleg olyan rossz ez?
Van barátom kb. 5 hónapja. De van mellette egy szexpartnerem is. Nem így volt tervezve, vele ugyanis pár héttel hamarabb kezdtem el járni. Azt hitten lehet belőle valami, de rájöttem, hogy csak a szexre kellek neki. Panaszkodtam, hogy ez így nekem nem jó, de nem tudtam ott hagyni. A barátom viszont igazi társ, akire támaszkodhatok is, és megvan a lelki kötődés, sőt a vonzalom is. De ha a partneremmel ágyba kerülünk, úgy érzem megszűnik körülöttem a világ. A szexben mindent meg tud nekem adni, ellenben a barátommal. És kicsit olyan, mintha akkor elérhetőbbé válna. Nem tudok szakítani egyikükkel se. Tudom, hogy nagyon jellemtelen vagyok, de kikészít, hogy nem tudom hogy lépjek ki ebből.
18l
A barátod nagyon vak lehet, ha nem érzi Rajtad, hogy szex közben egészen máshol járnak a gondolataid. Amíg a szexpartneres pasiddal kavarsz soha nem lesz harmonikus kapcsolatod, mert a párod egyszerűen nem azt kapja amit megérdemelne Tőled.....bár lehet hogy neki ez is elég.
Ha megszakítod a kapcsolatod a másik sráccal akkor jobban fogod kívánni a szexet a mostani pároddal.....de ha nem tud kielégíteni akkor idővel veszekedés, szakítás lesz belőle.
37F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!