Nagyon félek önmagában attól a tudattól, hogy egyszer majd a férjem megcsal. Más is van így?

Biztosan sokak számára furcsa és nehezen érthető a kérdés, de biztosan sokan megértik. A férjemmel nagyon jól vagyunk, semmi probléma a kapcsolatunkban. Mégis nagyon zavar, hogy az utóbbi időszakban több beszélgetésben – amit megerősítettek itt a neten hasonló jellegű témák hozzászólásai – lényegében a férfiak három típusát különböztették meg:

1. / aki megcsal majd téged, és ezt meg is tudod róla 2./ aki majd téged, csak úgy intézi, hogy te sose tudj róla 3./ aki nem csal meg téged, mert már impotens.

Szóval sokaknak az a véleménye, hogy bármilyen rendes is a férfi, előbb-utóbb úgyis félrelép, mert ez a természetéből következik: akármennyire is igyekszik a feleség, hogy vonzó maradjon, hogy ne hiányozzon a kapcsolatból valami. És attól még szereti a feleségét, és arra is vigyáz, hogy ne tudja meg – de mégis megcsalja. Egyszer egy hasonló témában hozzászóltam, és valaki egy olyan üzenetet küldött nekem: érdemes arra felkészülni, hogy ha kiderül majd egyszer, aki a feleség ne borítson fel mindent – mert tudomásul kell venni, hogy MINDEN férfi ezt csinálja.

Nekem viszont ez a tudat valahol nagyon szörnyű: nem akarom olyan értelemben kisajátítani a férjemet, hogy minden lépéséről tudni akarok, de azt nem tudnám elviselni, ha mással feküdne le. Ettől a gondolattól, hogy ezek szerint ez törvényszerűen egyszer bekövetkezik, nagyon tartok. Már csak azért is, mert én nem is igazán értem azt, hogy miért kereshet egyáltalán máshol kalandot az, aki egyébként otthon mindent megkaphat. De lehet azért, mert ehhez nőként viszonyulok.

Kíváncsi vagyok, hogy mások hogyan állnak ehhez a kérdéshez. Jobb az a hit, hogy ők az egyetlenek, akivel ilyen nem történhet meg, még ha ez nem is így van; vagy úgy gondolják, hogy amiről nem tudnak, az nem is fáj? Vagy esetleg: mégis létezhet olyan férfi, aki egész életében hűséges maradhat?