Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Érdemes lett volna rá várni?
Több, mint egy éve együtt vagyok egy sráccal. Nem komoly dolognak indult (részéről) de egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Kb heti egyszer tudtunk találkozni. Egy év után megváltoztak a dolgok: amíg nem lett munkája, addig kétnaponta találkoztunk, bemutatott a családjának, úgy viselkedik velem előttük is, mint akik járnak, de nem vállalta fel hivatalosan előttük sem a kapcsolatot. Folyamatosan okot ad féltékenységre, szerintem ismerkedik.
Nem tudom így tovább csinálni, de nem foglalkozott vele (sokszor mondtam). Felkerültek róla bulifotók (esküvő utáni after volt, nem tudom ez lagzit jelent-e, nem annak néz ki), amiket egy scaj tett fl, hogy a sráccal volt ott. Szóvá tettem ezt, nem reagált rá. Megmondtam, hogy ott hagyom, arra sem reagált. Nagyon rosszul esett, hogy egy év után sem vállal fel, állítólag nincs senkije, de szerintem ismerkedik (ahogy ismerem). Kiírtam üzenőfalára egy utalást, hogy egy éve együtt vagyunk. Erre nagyon kiakadt. Azt hitte direkt meg akartam bántani, d nem, úgy éreztem ennyi jár azok után, amit érte tettem.
Vajon elhamarkodtam a dolgot? Érdemes lett volna várni? (Mondjuk egy félévet még), mert azért nagyon lassan, de fokozatosan közeledtünk egymáshoz.
ezt komolyan kérdezed?
nem lesz ebből sosem komoly kapcsolat. ne is reménykedj
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!