Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Te hogyan viselnéd el, vagy mit tennél akkor, ha kiderült, hogy megcsaltak?
Két hete szakítottam, mert már túl sok volt a véletlen és mindig habogott meg félre beszélt mikor számon kértem... (nagyon bonyolult a történet). A lényeg, hogy csak most esett le, hogy végig poénkodott vele csak én nem vettem komolynak... Most nem tudom mit kezdjek a tudattal, hogy mellettem volt egy csávó, akivel össze járt. Most is azzal kavar, csak én ugye már nem játszok.
Mindenféle kulturált hozzá szólás/válasz jöhet.
Leírtad a lényeget! A volt párja verte csalta stb.. egyből beleugrott egy új kapcsolatba ahelyett, hogy önmagában normálisan feldolgozza és levonja a következtetéseket. Ez a személy feltehetőleg teljesen önbizalomhiányos, emocionális intelligencia terén pedig 0. Aki önbizalomhiányos és nincs tudataban mit jelent a belső béke valamint az emocionális intelligencia az különböző instant módszereket választ. Ha úgy tetszik egy eszköz voltál, mert így önnön maga bizonytalanságát eltudta tusolni. Te pedig segítettél rajta stb. aki megalar felelni másoknak arra nem lehet felnézni, ahogy egy pincsire sem. DE! ha kellőképpen levonod a tanulságokat és nem fejvesztve rohansz új kapcsolatba
nem lesz probléma:) A múltat nem szabad elfelejteni hanem számon kell tartani. Ha nincs számontartva sajnos újra és újta ugyan azt kell átélnünk:) Fájdalom nélkül pedig nincs fejlődés.
Bocsi, a hosszú válaszért!
20/L
11es! Igazából én is ilyesmiken gondolkodtam és hát senki sem látta így mint te vagy én és ezért is rtam ide ki ezt a kérdést....
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek az eddigi válaszokat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én egy megcsalásról tudok. Az egy 10 hónapos kapcsolat volt. Bevallotta. Az én reakcióm a szakítás volt. Aki szeret, az nem csal meg. A szakítás hírére megütött engem, én nem is gondolkodtam, csak visszaütöttem. Csúnya veszekedés után végleg szakítottam.
Úgy próbáltam rajta túl lenni, hogy megszakítottam vele minden kapcsolatot, kitöröltem mindenhonnan. Ezután 2 évig nem volt senkim.
Pár hónapja megtalált, bejelölt közösségi oldalon (7 évvel a szakításunk után), üzenetet is írt, hogy jééé hogyhogy férjhez mentem 25 évesen, találkozhatnánk, meg ilyenek. Annyit válaszoltam , hogy hagyjon békén. Ő egyedül van.... gondolom ez a baja.
Igazán, csak az segített feldolgozni (főleg a tettlegesség részét a szakításnak), hogy összejöttem a férjemmel 3 évvel ezelőtt. Előtte csak vergődtem egyik 1 hónapos kapcsolatból a másikba.
27/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!