Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Mi a véleményetek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi a véleményetek?

Figyelt kérdés

Sziasztok. Annyi kérdést olvastam már itt, úgy döntöttem én is felteszem a sajátom.

2 év kapcsolat után egy semmiség miatt szakítottunk. Ebben mindketten vétkesek vagyunk, tudom. Kommunikálnunk kellett volna a szakítás helyett, türelmesnek lennünk, de nem voltunk. Mindketten vizsgák előtt voltunk, minden az agyunkra ment.

1 hónappal később megkeresett, hogy csak én járok a fejeben, beszéljük meg, ne hagyjuk veszni, szeret. Mivel én is pontosan ezeket éreztem, megbeszéltük és kibékültünk.

Megkérdezte tőlem, hogy az alatt az idő alatt, amíg nem voltunk együtt, beszéltem e vagy voltam e más férfival. Elmondtam, hogy nem. Ha ebbe jobban belegondolok, nem is tudtam volna. 1 hónap nagyon kevés, még a szakítás után is árulásnak éreztem volna, ha más ér hozzám. Ott és akkor bele sem ástam ebbe magam. Aztán visszakérdeztem.

És a válasza az volt, hogy volt 3-4 randija egy másik lánnyal, akivel végülis eljutottak addig, hogy lefeküdjenek.

Aztán mégis visszajött, azt mondja engem akar, de nem hagy nyugodni a kérdés: Engem akar, mert a másik lányban nem talált meg valamit?

Vagy én gondolom túl hiszen szakítottunk és megpróbált továbblépni?


tegnap 18:06
 1/7 anonim ***** válasza:
84%
Ugyan kérlek. Egyszerűen csak nem jött össze neki a csajjal tovább és inkább beéri veled addig míg nincs másik. Pótlék vagy
tegnap 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%

Személy szerint különbséget teszek emberek között szakítást és viselkedést nézve. Vannak olyan emberek nemtől függetlenül akik szakítás után menekülnek a szexbe és képesek 10-20 emberrel is szexelni, vagy több szexpartnerrel szexelni is. Meg vannak az olyanok akiknek nem megy mert megcsalásként tekintenek rá és persze el sem tudják viselni mások érintését függetlenül attól, hogy szeretik az exüket vagy se.

Úgyhogy nem tudom mit érez az exed/párod, neked kéne tudni, hogy adsz neki esélyt, vagy inkább hagyod mert nem fér bele.


[Mellékesen bedobom, hogy nem adnék esélyt mert én is az a típus vagyok mint te és nem érdekel, hogy menekült, nem bírta elviselni a szakítást mert más helyzetben ha problémák lennének ugyanúgy (valószínűleg) menekülne és nekem érett, erős személyre van szükségem!]

tegnap 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%
Felmelegítve csak a töltött káposzta jó mint mondják. Ha kapcsolatban nem tudtatok egyiken se normálisan kommunikálni és cselekedni akkor szakítás után se fog menni teljesen mindegy, hogy mással fetrengret-e. De ha neked számít, hogy megtette akkor vedd úgy, hogy nem szeret téged - mint te sem szereted igazán - tehát tök fölösleges újrakezdeni vele...
tegnap 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
64%
Én nem vagyok ilyen szigorú. Szerintem simán lehet, hogy kutyaharapást a szőrével próbált enyhíteni, és rájött, hogy ez nem megoldás.
tegnap 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%
4-es én a kettes vagyok és írtam, hogy lehet menekült a szexbe, vagy párkapcsolatba mással és rájött, hogy nem lehet. De jön a de mert aki ilyen könnyen feladja a kapcsolatot, ilyen szeleburdi és még mellé gyenge, labilis is arra nem lehet számítani ha tényleg beüt a krach párkapcsolaton belül. Ismét menekülni fog csak lehet nem a szexbe mással hanem alkoholba, pornóba, játékba. A személyisége miatt ami megbízhatatlan nem adnék neki ismét lehetőséget.
tegnap 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Ha össze is jönnétek, már nem lesz tartós. Engedjétek el egymást és ne is beszéljetek.
tegnap 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Az a véleményem, hogy társfüggő és amiatt randizott, kefélt mással, de te mint fix pont jobban vonzza. Viszont ha más nőbe belezúg vagyis megint megcsal érzelmileg, de lehet testileg is akkor aztán repülsz.

Neki az fontos, hogy legyen párja akire számíthat.

Nem szeret téged bár "technikailag" nem csalt meg.

Fölöslegesen maradsz vele.

tegnap 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!