Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Szerető nem tudja mit akar?!

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerető nem tudja mit akar?!

Figyelt kérdés
Van egy pasi, akivel viszonyunk volt kb 2 éve. Akkor pár hónapig tartott, majd kiderült, hogy egy másik kolleginára is rástartolt. Mindez úgy, hogy én is észrevettem, illetve jelezték mások is. Mivel nekem ez már nem volt pálya, többet nem feküdtem le vele. Nem vesztünk össze, végül is nem párkapcsolatban voltunk, de nekem ez nem fért így bele. Barátok maradtunk kisebb intimitással, szex nélkül. Telt múlt az idő, rám sem nézett “úgy” hónapokig. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egyik nap még megveszett értem, utána már nem mutatott érdeklődést szexuálisan. Aztán pár hónap múlva újra kezdeményezett váratlanul, mire pont kihevertem volna az egészet. És itt jött a csavar, hogy bár az én vonzalmam nem múlt el, egyszerűen képtelen voltam vele lefeküdni, megbízni benne. Előjöttek a régi látott emlékek a kolléganővel, és teljesen lefagytam. Mondtam neki, hogy ez nekem még több idő lesz. Ezek után pár napig intenzívebben keresett, de megint egyik napról a másikra átváltott haver üzemmódba. Egyszerűen nem tudok vele beszélni ezekről, mert rögtön terelni kezd. Mégis mi a fészkes fene van? Többek között ezért sem bízom benne…. Mitől lesz egy pasi ilyen? Hirtelen váltásokkal teli?

nov. 23. 20:22
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
100%
Attól hogy szrk bele az egészbe...
nov. 23. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
69%
Istenem komolyan itt miért ennyire együgyű mindenki?? Szeretők vagytok, mindketten hazug, simlis alakok, mit tárogatod itt a kezed és keresed az igazságot? Ha épp nincs más akivel foglalkozna és kanos, akkor próbálkozik nálad, amúgy meg ugyan ezt tudja csinálni bárki mással is. Mit kell ezen "fészkes fenézni"? Tudja pontosan hogy mit akar! Senkit nem akar komolyan venni és senkibe nem akar sok energiát belefektetni, mint ami egy normális kapcsolathoz kellene, azért vagy te is, meg még 3 másik csaj akinek ilyen alacsony az önbecsülésük a tikos, zsebéből néha előrántogatós SZERETŐJE. Ne gondold magad különlegesnek.
nov. 23. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
92%

Osztom 2-es véleményét.

Épp nincs neki akit dughatna,vagy van,csak valami másra vágyik,pl.akit elő tud rántani,pl.rád.

nov. 23. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
82%

Mindezt nyilván pont nem csinálnà veled,ha csak kicsit is büszkébb és karakànabb lennél.Viszont làtja, hogy veled bàrmit meg lehet tenni következmények nélkül,így bàrkivel flörtöl,aki vevő erre,az orrod előtt.Te aztán nem teszel szóvà soha semmit szemtől szemben, ellenben csodàlkozva vàrod a sorod a polcon, miközben hallgass a neved.

Nincs min meglepődnöd szerintem...

nov. 23. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
87%

1

Egyetértek.


Nyomul, amikor éppen nincs nuni, kábít, hazudik. Ha visszautasítást kap meg úgy tesz mint akinek nem is kellett sose.

Nem vagy fontos számára kicsit se, ezt jelenti.

nov. 23. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
92%

Kicsit próbálkozik, hogy bejut-e a bugyidba, aztán ha nem, akkor hanyagol és megy másra. Mikor nincs senki, akkor kevesebb energia újra nàlad kopogtatni, mint egy teljesen új csajjal elkezdeni nulláról.

Jó ez neked?

nov. 23. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:

Azért olyan sokáig nem próbálkozik, ha tenni is kéne a dolgokért…. Ha nincs 5 perces szex az irodában. Ha nincs szex miután a “szomszéddal” is hancúrozni akar, mindezt nyíltan… miután mindenki tudja, hogy nős…

Ez nem az önbecsülésről szól… pont ez az, hogy nem tudtam vele újra lefeküdni… nem is reagáltam rá gyakorlatilag… mert k..ra elb..ta!

Gondolom rájött, hogy nincs többet könnyen szex és tényleg valószínű keres most mást… azért beszélgetni jó vagyok. Meg közösen ebédelni, meg megosztani a fél életét…

nov. 24. 00:37
 8/16 anonim ***** válasza:
73%

#7

Ugyan már, most is rajta agyalsz, ahelyett, hogy élveznéd a hétvégét. Mikor dugtál vele, akkor is nős volt, akkor se te voltál az első és egyetlen. Ő meg elég rutinos qurvapecér, pontosan tudja, hogy be fogod még adni a derekad. Az, hogy közösen ebédel, arra jó, hogy a többi kannak megjelöli a területét, mint amikor a kutya lepisil valamit. Lehet vele dicsekedni, hogy mekkora udvartartása van, 4-5 puncit szédít egyszerre, a felesége mellett. Te meg úgyis újra vele fogsz ülni a farkába, hiszen megmondtad, hogy csak kis időre van még szükséged, de ugyanúgy nyitott vagy rà. Te ebédelsz vele, nem én. Mondjuk nekem az étvágyam elmenne tőle, ha egy asztalhoz kéne vele ülni, de az én vagyok...

nov. 24. 04:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 A kérdező kommentje:
Nem időre van szükségem, hiszen eltelt egy év !! Tettekre, viselkedése, tisztázásra. De ez nem történik meg, én pedig nem fekszem le vele. Ő ezért nem tesz lépéseket.
nov. 24. 08:39
 10/16 anonim ***** válasza:
72%

#9

Tehát ha tisztázná, hogy csak te leszel neki a munkahelyi mucusa, érted képes lenne elválni, és mennyire te vagy élete szerelme, akkor már tépnéd is le a bugyidat.

Csak talonban tart a pasi, ínséges időkre, meg lelki szemetesnek.

Neked jó az, hogy csak erre használ? Eleve az a tudat, hogy csak használt és kihasznál? Ennyire nem tudsz összekaparni valaki normálisat? Mondjuk ha sokan tudják, hogy kikkel adod össze magad, akkor nem is csoda.

nov. 24. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!